Elutasították Trnka fellebbezését

Dobroslav Trnka
Pozsony |

Dobroslav Trnka volt főügyészt továbbra is hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják a Gorilla-ügyben. A Legfőbb Ügyészséghez benyújtott rendkívüli jogorvoslati kérelmét elutasították – tájékoztatott Andrea Predajňová, a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

„Nem fogadták el az előzetes eljárás során hozott határozat megsemmisítésére irányuló indítványt”

– közölte a szóvivő. Trnka ellen jelenleg fegyelmi eljárás is folyik, a Legfőbb Ügyészség fegyelmi bizottsága június 2-án tartotta az első meghallgatást. Az Izsák Attila vezette bizottság következő ülését, amelyen további bizonyítékokat terjesztenek elő, június 23-án tartják.

Trnka a gyanú szerint fegyelmi vétséget követett el azáltal, hogy 2019 októberében interjút adott a Markíza televíziónak, amelyben a Marián Kočner Gorilla-üggyel kapcsolatos hangfelvételről beszélt. A másik ok, amiért büntetőeljárás indul ellene, a szintén a Markízának adott interjú, amelyben a 2004-ben szabadlábra helyezett Jozef M. üzletemberről beszél. Tavaly októberben Jaromír Čižnár főügyész felfüggesztette hivatalából Trnkát, mivel fegyelmi eljárás indult ellene ebben a két ügyben. Trnkát hivatali jogkörrel való visszaéléssel gyanúsítják, mivel nem adta át a Gorilla-ügy hangfelvételét a bűnüldöző hatóságoknak.

A volt főügyészt januárban vette őrizetbe a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) egy másik ügyben elkövetett hivatali jogkörrel való visszaélés gyanúja miatt. A nyomozó javaslatot tett vizsgálati fogságba helyezésére a Ján Počiatek korábbi pénzügyminiszterrel és a Lemikon-üggyel kapcsolatban nyilvánosságra hozott információk miatt. A beszélgetést kamera rögzítette, amelyet a volt főügyész szerelt fel az irodájában. A Különleges Ügyészi Hivatala (ÚŠP) ügyésze azonban elrendelte Trnka szabadlábra helyezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?