Bottas nem aggódik a helyéért a Mercedesnél

Valtteri Bottas

Valtteri Bottas nem aggódik amiatt, hogy - bár sokan ezt feltételezik - jövőre Sebastian Vettel váltja majd őt a Mercedes Forma-1-es csapatánál.

"Mindig is nagyon őszinték voltunk egymással a szerződések tekintetében, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem, nem foglalkoznak Seb leigazolásával" - nyilatkozott a brit Sky Sportsnak a 30 éves finn pilóta, aki 2017 óta jelenlegi munkaadója versenyzője.

A négyszeres világbajnok Vettel az idény végén távozik a Ferraritól, és egyelőre nem lehet tudni, melyik istállónál folytatja. A sajtó hetek óta arról spekulál, hogy a Mercedeshez igazolhat.

Ezeket a híreszteléseket némileg alátámasztják a csapatfőnök Toto Wolff szavai is, aki nem zárta ki kategorikusan, hogy elgondolkodnak a helyzeten.

"Tehetség és személyiség terén ő olyasvalaki, akinek semmi esetre sem mondanék azonnal nemet" - fogalmazott a szakember, aki a 32 éves német pilótát "külső jelöltként" jellemezte a Mercedes-ülés várományosaival kapcsolatban.

Wolff ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az istálló lojális két jelenlegi pilótájával, a címvédő brit Lewis Hamiltonnal és Bottasszal, akiknek a szerződése egyformán az idei év végéig szól.

A 2020-as F1-es idény július 5-én, Ausztriában rajtol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?