A pápa egymillió eurót adományozott a járvány miatt szűkölködő rómaiak megsegítésére

Egymillió eurót ajánlott fel Ferenc pápa egy új jótékonysági kezdeményezés számára, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek segít Rómában.

A Gesu Divine Lavoratore elnevezésű alapot, amelyből elsősorban a munkájukat elvesztőket támogatják, a Caritas római szervezete kezeli majd - közölte kedden a római egyházmegye.

A pápa, aki nemcsak a világ 1,3 milliárd katolikusának vezetője, hanem Róma püspöke is, utóbbi minőségében adományozott a nélkülözőket segítő alapnak. Az egyházfő a római egyházmegyét a nevében irányító Angelo De Donatis bíborosnak címzett levelében kifejezte kívánságát, hogy az összeget a nélkülözők talpra állítására szánja.

Mint írta, olyanokon akar segíteni, akik elvesztették munkájukat, mert alkalmi munkából éltek vagy nem hosszabbították meg a szerződésüket, kisvállalkozók, háztartási munkavállalók vagy egyéni vállalkozók. "Sokan közülük anyák és apák, akik küzdenek azért, hogy ételt tegyenek a gyerekeik elé és a legalapvetőbb dolgokat biztosítani tudják számukra" - fogalmazott.

Ferenc pápa felszólította a közintézményeket, papokat és civil polgárokat, hogy vegyék ki részüket a jótékonyságból. "Minden római jó szívére apellálok" - hangsúlyozta.

De Donatis, akit szintén leterített a Covid-19 és több mint tíz napig volt kórházban, elmondta, hogy "nagyon hálás" a pápa adományáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?