Szupergyors internetet hoz az 5G

Szupergyors internetet hoz az 5G

Az 5G mobilszolgáltatás küszöbön álló elterjedése az iparnak és az egészségügynek jelenthet nagy előrelépést. Persze minden bizonnyal a lakosság sem bánja a szupergyors internetet, s azt sem, ha olyan helyen is kényelmesen letöltődnek az oldalak – például stadionokban, koncerteken, pályaudvarokon – ahol egyszerre sok ezer ember van jelen.

Győrben működik Magyarország elsőként hálózatba kapcsolt 5G-tesztrendszere, amit a Telenor indította el tavaly. Egy bázisállomás két antennával a Városház téren, egy másik szintén két antennával a Széchenyi István Egyetem területén kapott helyet, így a város úttörő szerephez jutott a fejlesztésben. A cél egyrészt az, hogy az éles bevezetés előtt gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek a szolgáltató szakemberei, másrészt hogy az egyetemmel együttműködésben a technológia megismerésére biztassa a hallgatókat, kutatókat is. Az elmúlt egy évben kapacitásteszteket, hullámterjedési vizsgálatokat bonyolítottak a 3,6 gigahertzes frekvenciatartományban. A mérési tapasztalatok megerősítettek számos várt eredményt, illetve hogy az 5G egyik nagy előnye, a nagy sávszélesség már kézzelfogható közelségben van. A tesztek során 1,7 gigabit/másodperces letöltési sebességet értek el felhasználói szinten, egy cella maximális kapacitása pedig elérte a 4 gigabit/másodpercet.

Szlovákiában tavaly júliusban a 4ka bonyolította le az első 5G-videóhívást Besztercebányán, újságírók jelenlétében. De mi is az az 5G, és mivel tud többet, mint a jelenlegi 4G? – erről Wersényi Györgyöt, a távközlés magyarországi fellegvárának számító győri egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánját, Távközlési Tanszékének professzorát kérdeztük.

Százszor jobb értékek

A kutató elmondta: az 5G – amely rövidítés ötödik generációs mobilhálózatot jelent – nem is annyira új, hiszen évek óta fejlesztés alatt áll, igaz, csak most kezd elterjedni. „A 4G-ről az 5G-re váltás az átlagos felhasználók számára nem lesz annyira jelentős, mint amikor a 3G után megjelent a 4G, ami lehetővé tette a ténylegesen jól használható mobilinternetet – fejtette ki. – Az 5G egyrészt azért jobb a 4G-nél, mert nagyobb áteresztőképesség, adattovábbítási sebesség jellemzi. Itt már nem megabit, hanem gigabit/másodpercekről van szó, azaz a különbség legalább tízszeres lesz. Ez ugyanakkor egyelőre még csupán ígéret, jelenleg két-háromszoros növekményről beszélhetünk. A másik előnye a hozzáférési és a válaszidő csökkenése az ezred másodperces kategóriába, ami tízszer vagy akár százszor jobb érték, mint a 4Grendszerek esetében. Általa gyakorlatilag valós idejű kommunikációra nyílik mód.”

Ezek a tulajdonságok nem elsősorban a lakosságnak jelentenek jó hírt. Persze az egyszerű felhasználók is jól járhatnak, hiszen a nagyobb sebességű internet jobb minőségű videókat, online játékokat tesz lehetővé, gyorsítja a letöltést. Az 5G emellett a wifi alternatívájának ígérkezik. Ott lehet érdemes wifi helyett helyi 5G-hálózatot kiépíteni, ahol rendszeresen sok ember gyűlik össze. Tipikusan ilyenek a stadionok, a koncertek, a kórházak vagy a pályaudvarok. Ezeken a helyeken ma gyakran azt tapasztalják az emberek, hogy akadozik a net, az 5G azonban egy mobilcellában milliós nagyságrendű kérést képes kiszolgálni, így tízezrek csatlakozhatnak egyszerre a hálózathoz, az sem okoz fennakadást.

Gépek utasítják egymást

Wersényi György szerint az új technológia igazi haszonélvezője az ipar vagy az egészségügy lehet. „Az 5G a nagy adatsebesség és a kis késleltetési idő miatt lehetővé teszi, hogy például egy üzemben gépek százai legyenek összekötve és adjanak utasításokat egymásnak. A vevők ebből persze lehet, csupán annyit vesznek észre, hogy egy termék kevesebbe kerül, mert olcsóbb lett a gyártás – részletezte a kutató. – A műtéti eljárások fejlődését szintén elősegítheti ez a fejlett technológia, amelynek révén távolról is elvégezhetővé válnak a beavatkozások: egy orvos az egyik kontinensen »foghatja« például a szikét, amellyel akár egy másik kontinensen fekvő beteget műt. Eleinte persze valószínűbb, hogy konzíliumokhoz fogják használni, akár operáció közben, mondjuk azért, hogy egy másutt tartózkodó specialista valós időben segítsen.” Mint a professzor kifejtette, a 4Ghez képest az 5G mobilhálózatok esetében a technológiai ugrás abban valósul meg, hogy a szolgáltatások magasabb frekvenciára költöznek. Itt már gigahertzekről, milliméteres hullámsávokról beszélünk. „Ugyanakkor van egy ökölszabály: minél nagyobb a frekvencia, annál nagyobb sebesség érhető el, viszont egyre kisebb, de több antennára van szükség hozzá, mert közben a hatótávolság pedig csökken – mondta. – Már a 6G – amit még nem neveznek így – kutatásai is megkezdődtek, ami a terahertz, terabit/másodperc tartományban történő kommunikációt jelenti. Ez az 5G-konferenciákon már rendszeresen téma. Bár ez még csak nagyon kísérleti fázisban van, az biztos, hogy a még magasabb frekvencia még kisebb hatótávolságot jelent, így csak az egymáshoz nagyon közeli gépek, eszközök tudnak majd így kommunikálni egymással.”

Ez a sugárzás nem ionizál

Az elmúlt hetekben sokan felfigyelhettek azokra a hírekre, hogy az Egyesült Királyságban egyesek adótornyokat rongáltak meg – attól tartanak, hogy az 5G és a koronavírusjárvány között összefüggés van. Wersényi Györgynek rendkívül határozott véleménye van az összeesküvés-elméletről. Emlékeztetett arra: az elektromos távvezetékek elterjedésekor is sokan féltek, hogy betegséget okoznak. Ilyen aggodalmak rendre felbukkannak új technológiák megjelenésekor, s a kezdetek óta jelen vannak a mobilhálózatok esetében is. Az egészségkárosító hatásokat azonban még soha nem bizonyította senki, az pedig nyilvánvaló képtelenség, hogy az 5G és a járvány között bármilyen összefüggés lenne.

„Ezek az elektromágneses sugárzások nem ionizáló sugárzások, nem roncsolják semmilyen molekula szerkezetét. Az egyre magasabb frekvenciákkal ugyanakkor közeledünk azokhoz az értékekhez, amelyekre a vízmolekulák már jól reagálnak, rezegni, így melegedni kezdenek. Ezen az elven működnek a mikrohullámú sütők – magyarázta a professzor. – Ennek alapján még érthető is lenne a félelem, csak nem szabad kifelejteni a számításból, hogy a mikróknál a teljesítmény, a sugárzás intenzitása az elsődleges. Az ételmelegítést több száz wattal végezzük, a mobilhálózatoknál pedig ennek tört részéről, jóval az egészségügyi határértékek alatti számokról van szó.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?