Az eddig véltél nagyobb eséllyel lehet fiatal, Föld-típusú bolygókat találni

Az eddig véltnél jóval nagyobb eséllyel találhatnak kialakulásuk korai szakaszában lévő, Föld-típusú bolygókat – ezt állapították meg az angliai Sheffieldi Egyetem kutatói.

A kutatók fiatal csillagcsoportokat tanulmányoztak a Tejútrendszerben – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A The Astrophysical Journal című folyóiratban publikált eredményeik szerint a vártnál jóval több Nap-szerű csillag van ezekben a csoportokban, ami növeli az esélyét olyan Föld-típusú bolygók felfedezésének, amelyek még kialakulásuk korai szakaszában vannak.

„Ezeket a magmaóceán-bolygókat könnyebb észlelni a Naphoz hasonló, az átlagosnál kétszer nagyobb tömegű csillagok közelében. Ezek a planéták annyi hőt bocsátanak ki, hogy az infravörös-teleszkópok új nemzedékének segítségével képesek leszünk megfigyelni az izzó fényüket” – magyarázta a kutatócsoportot vezető Richard Parker, a Sheffieldi Egyetem munkatársa.

A kutatók úgynevezett fiatal mozgó csoportokban – vagyis 100 millió évnél fiatalabb csillagok „közösségeiben” – készülnek felkutatni a szóban forgó bolygókat.

Parker szerint ezek a csoportok pár tucatnyi csillagból állnak, de korábban nehéz volt meghatározni, hogy a csoportok minden egyes csillagát sikerült-e megtalálni, mivel azok beleolvadnak a Tejútrendszerbe. A Gaia űrtávcső segítségével azonban még több csillagot sikerült azonosítani ezekben a csoportokban, ami lehetővé tette a tanulmány elkészítését.

A kutatás hozzájárulhat annak megértéséhez, hogy a csillagképződés univerzális-e, és fontos forrásként szolgálhat annak megvizsgálásához, hogy hogyan alakulhatnak ki a Földhöz hasonló sziklás, életképes bolygók.

A kutatócsoport azt tervezi, hogy számítógépes szimulációk segítségével keres magyarázatot a fiatal, mozgó csillagcsoportok eredetére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?