Száz éve írták alá a trianoni békeszerződést, amelyet a magyarok sokszor csak békediktátumként emlegetnek. Magyarország elveszítette területe kétharmadát, több millió magyar rekedt az ország új határain kívül.
A magyar közgondolkodás és a magyarok egy része máig traumaként tekint erre a mozzanatra, a magyar gyerekek az iskolákban azt tanulják, hogy országuk, nemzetük az első világháború végén egy igazságtalan béke áldozata lett. Hogy ez miért épp így történt, annak okai közt az elmúlt száz év során a felelősök népes csoportját sikerült felsorakoztatni, Clemenceau francia elnöktől kezdve Eduard Benešen keresztül Károlyi Mihályig.
Száz év távlatából sem kérdéses, hogy 1920. június 4-én Trianonban Magyarország igazságtalan békeszerződést kapott. Száz év távlatából sem kérdéses azonban az sem, hogy Magyarországot Ausztriával együtt felelősség terhelte az első világháború kirobbantásáért, amely több mint harmincmillió emberáldozatot követelt, és hatalmas pusztítást végzett Európában. Az idős Ferenc József 1914-ben mindent meggondolt, mindent megfontolt, rábólintott a szerb hadüzenetre, majd két év múlva elhunyt. A villámháborúból elhúzódó lövészárok-háború lett, az 1918 őszétől kezdve a magyar belpolitikában eluralkodott káosz pedig gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy Magyarország érdemben fel tudjon lépni a készülő békediktátum ellen.
Mi lett volna, ha Tisza István mégsem engedi háborúba lépni Magyarországot? Mi lett volna, ha Károlyi Mihály nem küldi haza a katonákat? Mi lett volna, ha Kun Béla megtartja az 1919-ben „visszafoglalt” területeket, vagy ha Wilson amerikai elnök nem hagyja ott a béketárgyalásokat? Hipotetikus kérdésekre felesleges választ keresni. És ha már annyira szeretjük feltenni a mi lett volna hát, tegyük fel azért csendben azt a kérdést is, hogy ha Magyarország a győztesek oldalán zárja a világháborút, mennyire érdekelne bennünket, hogy a vesztes franciák vagy olaszok anno milyen békét kaptak. Valljuk be, semennyire. De megkérdezhetjük azt is, vajon mi milyen békét adtunk volna magunknak Trianonban? Meg lehet mondani száz év távlatából, milyen lett volna a nagy háború kirobbantásáért felelős ország számára az igazságos béke? Talán olyan, amely az etnikai határon húzza meg az új államhatárokat? Ez esetben (Horvátországot is beleszámítva) szintén el kellett volna engedni Magyarország területének több mint a felét. Vae victis – Jaj a legyőzötteknek. Ennyi a magyarázat. Történelmi kataklizmákból minden európai népnek kijutott, nem kell történésznek lenni, hogy ezt észrevegyük. A cseheknek 1620-tól háromszáz éven keresztül nem volt saját államiságuk, Lengyelországot szomszédjai szintén felosztották maguk közt néhányszor. Ausztria az Osztrák–Magyar Monarchia nagyobb és erősebb fele volt, 1920-ra mégis kisebb darab maradt belőle, mint Magyarországból.
2004-től aztán mintha visszakaptunk volna valamit Európától: a határok megnyíltak, a szabad átjárás régiókat és embereket hozott közelebb egymáshoz. 2020-ban pedig, miközben azon gondolkodtunk, hogyan kellene méltó módon megemlékezni a száz éve átrajzolt ezeréves magyar határokról, egy világjárvány eszünkbe juttatta, hogy mégis itt vannak, és éppenséggel le is lehet őket zárni, ha a helyzet úgy hozza, bármikor. Sokan, akik naponta a határon át jártak dolgozni, iskolába, családtagjaikhoz, döntéskényszerbe kerültek. Fel kellett tenniük a kérdést, hol szeretnék vagy tudják tölteni a következő időszakot, amelynek még most sem látjuk a végét. Ennél érzékletesebben semmilyen megemlékezéssel, dokumentumfilmmel nem lehetett volna megmutatni, miről (is) szólt száz éve Trianon. Határon túli magyarokként azt is tudjuk, helyzetünk nem csak hátrányt, lépéselőnyt is jelenthet, mind itthon, mind a világ bármely részén. Az embernek, éljen bárhol, lehetősége van eldönteni, hogy helyzetére esélyként vagy sorscsapásként tekint. Ha hisszük, hogy a történelmi Magyarország egyik legnagyobb értéke etnikai sokszínűsége volt, akkor kiegyezhetünk abban is, hogy a Trianonnal Csehszlovákiába, Romániába vagy Szerbiába került magyarok ezeknek az országoknak a sokszínűségét gazdagítják. De vajon észre tudjuk-e venni, hogy milyen kivételes helyzetben van, aki két országot is a hazájának tudhat? Ehhez viszont talán azt is be kéne látnunk, így 2020-ban, hogy a másság elsősorban érték, nem pedig probléma. Mert az, hogy az előttünk álló évtizedben, évszázadban ezt hogyan fogják tekinteni, rajtunk is múlik. Nem kicsit, nagyon.
Aki követni szeretné Hunčík Pétert azért, hogy 2025-ben és még azután is olvashassa a Vasárnapot, és megteheti, a következő számlaszámon tegye:
Československá obchodná banka, a.s.
Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023
Variabilný symbol: 999
Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús VASÁRNAP helyett
Sok, víg hétköznapot...
Ady Endre: Adja az Isten
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/23. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.