Klímaválasztás kisokos - milyen klímát válasszunk?

klima

Június hónappal nem csak a nyár és a kikapcsolódás ideje jön el, hanem beköszönt a kánikula is. A hőség enyhítésére rengeteg módszer közül választhatunk, azonban kétség kívül a klíma berendezések használata az egyik legnépszerűbb. A légkondicionálók széles körű elterjedésének köszönhetően ma már számtalan opció és beállítás közül választhatunk, annak megfelelően, hogy milyen típusú és teljesítményű berendezésre van szükségünk.

Többféle klíma, többféle célra

A légkondicionálókat alapvetően két nagyobb csoportra lehet osztani. Az első típus a monoblokk, azaz azok a berendezések amelyek egy komplett egységből épülnek fel. Ide tartoznak például a különböző mobil klímák és az ablakklímák is. A második kategóriába az úgynevezett split klímák tartoznak. Ismertető jelük, hogy a monoblokkos rendszerekkel szemben több különálló egységből épülnek fel. Az, hogy melyik típust választjuk kizárólag attól függ, hogy milyen igényeink vannak a szoba, vagy szobák hűtése terén, illetve hogy milyen teljesítményt, zajszintet, szerelési és más egyéb költséget várunk el a hűtési rendszertől. A megfelelő körülmények között ugyanis mindegyik klíma megoldásnak lehet létjogosultsága hatékonyság terén.

Monoblokk klímák - kültéri egység nélküli légkondicionálás

Az egy egységből álló, komplett hűtőberendezések nagy előnye, hogy könnyen mozgathatóak, illetve telepítésük általában nem igényel komolyabb technikai tudást. Az ebbe a kategóriába tartozó mobil klímák többségéhez nem tartozik bonyolult csőrendszer, így szinte bárhová helyezhető és könnyen üzemeltethető. További pozitívuma az ára, hiszen a split rendszerekhez képest jóval olcsóbban szerezhető be egy ilyen készülék. Észszerű tovább olyan közepes, vagy kis méretű helyiségek hűtésére használatba venni, ahová könnyen el tudjuk helyezni és nem zavaró, hogy viszonylag nagy teret kitölt a berendezés.

A mobil klímák egyértelmű hátrányai közé sorolható az alacsony teljesítmény. Ebből következően jóval lassabban hűti le a kívánt teret a számunkra megfelelő hőmérsékletre. Fontos még megjegyezni, hogy habár kisebb hatásfokon működik, mint a split rendszerek, még nagyobb áramigénnyel is rendelkezik, tehát választás előtt az üzemeltetéssel járó költségeket mindenképp kalkuláljuk bele az árba.

Split rendszerek - a két vagy több egységből álló hűtéstechnika

A split rendszerek felépítése egy, vagy akár több beltéri és egy kültéri egységből áll. A különböző egységeket csövek kötik össze, amelyeken át áramlik a hűtőközeg. A split klímás megoldások egyik legnagyobb előnye a zajszint jelentős csökkenése. A hűtési folyamat egyik leghangosabb része a klíma levegő kompresszorának zúgása. A split klímás légkondicionálóknál a kompresszor otthonunkon kívül, a kültéri egységben található meg, ezáltal jelentősen csendesebbé válik a helyiségek hűtése.

A split klímás berendezésnél fontos még különbséget tenni a hagyományos, illetve az inverteres rendszerek közt. Míg a hagyományos kompresszorral felszerelt egységek lényege, hogy minél gyorsabban a lehető leghidegebbet érje el, úgy az inverteres klíma megoldásokban a levegő hőmérséklete fokozatosan csökkenthető, vagy növelhető.

Mire figyeljünk vásárlás előtt?

Mielőtt kiválasztanánk a számunkra legmegfelelőbb típust, néhány tényezőt tartsunk mindenképp szem előtt. Az első ezek közül a teljesítmény. Általános mérőszám a szobák hűtésekor a 100 watt/négyzetméteres metrika, tehát egy 25 négyzetméteres szobát egy minimum 2500 wattos teljesítményű berendezéssel tudunk megfelelően lehűteni. A másik a klímák zajszintje. A működéssel járó hangok erőssége nagyban függ a teljesítménytől, illetve a klíma típusától, így vásárlás előtt kérjük ki szakember segítségét és figyelmesen olvassuk el a berendezésről szóló információkat!  

Bármilyen típusú készülék mellett is döntünk, egy jó teljesítményű, energiatakarékos és csendes klímával hosszú távon is jelentősen elviselhetőbbé tehetjük a nyári hónapok forróságát.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?