Cannes – 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm a hivatalos programban

cannes

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját szerdán Párizsban közzétették a szervezők.

Az ismert rendezők közül az amerikai Wes Anderson The French Dispatch, a francia Francois Ozon Eté 85 (85 nyara), a dán Thomas Vinterberg Druk és az Oscar-díjas 12 év rabszolgaság  brit rendezőjének Steve McQueennek két filmje (Lovers Rock, Mangrove) is bekerült a Cannes 2020 címmel készített válogatásba.

„Ez a gyönyörű válogatás a bizonyítéka annak, hogy a filmművészet továbbra is él, és a karantén alatt sem szűnt meg” – mondta az interneten élőben közvetített bejelentésen Thierry Frémaux fesztiváligazgató.

„A rendezők nem adták fel, 2067 filmet küldtek el nekünk, ami rekord. Mivel ők dolgoztak, az a legkevesebb, hogy átvettük és megnéztük a filmjeiket. Új formát kellett találni. De az soha nem jött szóba, hogy búcsút mondjunk mindenkinek azzal, hogy majd jövőre találkozunk” – fogalmazott az igazgató.

Ez az első alkalom, hogy kétezernél több nagyjátékfilmet neveztek be a cannes-i fesztiválra. Tavaly 1845 nevezés érkezett.

Thierry Frémaux elmondta: a kiválasztott alkotások feladta lesz, hogy visszaadják a kedvet a moziba járáshoz.  

Cannes 2020 címmel készített válogatás célja, hogy a kiválasztott filmek a lehető legnagyobb médiafigyelmet kapják, és hozzájáruljanak a március közepe óta teljesen szünetelő filmgyártás újraindulásához. A fesztiválhagyományokkal ellentétben azonban idén nem lesz verseny az alkotások között, így díjátadót sem tartanak.

A rendkívüli helyzet miatt a szervezők nem a hagyományos programokba válogatták be a filmeket, hanem új kategóriákat hirdettek (visszatérők, újoncok, elsőfilmek, vígjátékok, dokumentumfilmek, stb) annak érdekében, hogy a nézők jobban tudjanak tájékozódni az alkotások között. A filmek egy részét más fesztiválokon, a San Sebastián-i, a puszani (Dél-Korea), a New York-i, a Los Angeles-i, a Mar del Plata-i, a torontói, a franciaországi deauville-i vagy az angouleme-i seregszemlén mutatják majd be, és továbbra is tárgyalások folynak az együttműködésről a velencei filmfesztivállal.

Az 56 kiválasztott film több mint harmada (21) francia alkotás a tavalyi nyolc után, ami a fesztivál részéről nem titkoltan politikai gesztus is.

„Franciaország példát kíván mutatni kitartó filmgyártásával, amely vízióval rendelkezik, saját filmeket gyárt és közben más országok alkotásait is értékeli” – mondta a fesztiváligazgató.  

A beválogatott filmek közül a tavalyi 14 után idén 16-ot rendezett nő, ami az összes alkotás 28,5 százalékát adja a tavalyi 23,7 százalék után. A válogatásban szereplők többsége az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Japánban és Nagy Britanniában készült, Kelet-Európából a litván Sharunas Bartas és a bulgár Kamen Kalev legújabb alkotása, valamint egy grúz elsőfilm kapta meg a Cannes 2020 névjegyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?