Ausztria megnyitotta a határait minden szomszédjával, kivéve Olaszországot

Ausztria megnyitotta a határait minden szomszédjával, kivéve Olaszországot

Ausztria megszüntette az ellenőrzést minden szárazföldi határátkelőjén, kivéve az Olaszországgal közös határátkelőket. Az osztrák kormány határozata értelmében csütörtöktől az osztrák-szlovák átkelőkön is megszűnik a határellenőrzés.

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter szerdai (június 3.) sajtótájékoztatóján a koronaválságra reagáló óvintézkedések enyhítésével kapcsolatban elmondta: csütörtöktől mindenféle ellenőrzés nélkül be lehet lépni Ausztria területére a szomszédos országokból, így Szlovákiából is. Az osztrák-olasz határátkelőkön ugyanakkor továbbra is érvényben maradnak a korlátozások. A helyzetet jövő héten fogják újra kiértékelni.

Schallenberg elmondása szerint a határnyitás meggyorsítását főleg az indokolta, hogy a szomszédos országokban – Szlovákiában, Csehországban, Németországban, Magyarországon, Lichtensteinben, Szlovéniában és Svájcban – kedvezően alakul a járványhelyzet.

Az AFP ügynökség közlése szerint Ausztria március közepén zárta le a határait, és egyidejűleg szigorú utazási korlátozásokat vezetett be az új típusú koronavírus továbbterjedésének megállítása végett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?