Matovič: A cseh-szlovák határnyitást a szakmai konzílium „szentesítette”

matovič zeman

A cseh-szlovák határ megnyitásával kapcsolatban a szakmai konzílium mondta ki a döntő szót. Ezt Igor Matovič szlovák kormányfő jelentette ki csütörtökön, miután találkozott Prágában Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel. Matovič első hivatalos külföldi útjának célállomása a hagyományoknak megfelelően Csehország volt.

„Amikor hétfőn rábólintottak a szakemberek, rögtön hívtam Babiš urat, hogy megbeszéljük a határnyitás részleteit” – fűzte hozzá a Matovič.

A kormányfők arról is tájékoztattak, hogy a szlovák oldalon marad a határellenőrzés, hogy kiszűrhessék a harmadik országok állampolgárait. Hozzátették: a határrezsim enyhítését nagyon sokan várták már. Ezt a két ország közötti szoros kapcsolat is indokolta, legyen szó akár személyes, családi kötelékekről, gazdasági kapcsolatokról vagy az idegenforgalomról.

A nemzetközi busz- és vonatközlekedés újraindításáról még folynak a tárgyalások. Matovič ezzel kapcsolatban azt mondta: ha az epidemiológusok jóváhagyták a teljes határnyitást Csehország irányában, akkor ez az enyhítés valószínűleg kiterjedhet mindenféle közlekedési eszközre.

Ján Mikas tiszti főorvos szerint Szlovákia a napokban más szomszédos országokkal is megnyithatja a határait. Erre leghamarabb jövő héten kerülhet sor. Hozzátette: minden az egyes államok képviselőivel folytatott közvetlen tárgyalásoktól függ.

A következő cseh-szlovák kormányközi találkozóra a Szlovák Paradicsomban kerül sor.

Matovičot szerdán fogadta Miloš Zeman cseh államfő, emellett találkozott a kétkamarás cseh parlament elnökeivel is. A programja végén a csehországi szlovákok képviselőivel együtt megkoszorúzza Milan Rastislav Štefánik szobrát a prágai Petřín-hegyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?