Már az SaS is sürgeti a veszélyhelyzet megszüntetését

Jana Cigániková

A koalíciós SaS párt az ún. mozgó medián nullás értékére hivatkozva sürgeti a veszélyhelyzet megszüntetését. Erről Ondrej Šprlák, az SaS szóvivője tájékoztatott szerdán. „A mozgó medián nullás értéke a Szabadság és Szolidaritás párt szerint elegendő indok a veszélyhelyzet megszüntetésére Szlovákiában. A jelen körülmények között az SaS tagjai ezért sem támogathatják a veszélyhelyzet esetleges meghosszabbítását a kormányülésen” – közölte a szóvivő.

Jana Cigániková, az egészségügyi bizottság elnöke kijelentette: a veszélyhelyzet nem segíti az orvosokat, sőt inkább kontraproduktívan hat rájuk. „A páciensek az orvosok és a miniszter felszólítása ellenére a veszélyhelyzet idején félnek felkeresni az orvosi rendelőket, ami súlyos egészségügyi komplikációkhoz vezethet. Visszatérni a normális rezsimhez a tervezett operációk terén is több mint kívánatos” – mondta Cigániková.

Az SaS politikusa szerint a márciusi óvintézkedések értelme az volt, hogy a kórházaknak és az egészségügyi dolgozóknak a járványgörbe ellaposítása által legyen elég idejük felkészülni a járványra, és így elkerülni az olaszországi forgatókönyvet. Pozitívan értékelte, hogy a koronavírus-járvány első hullámát Szlovákiában sikerült teljesen felszámolni. A pozitívumok között említette a lélegeztető gépek számának növelését, a jobban képzett munkaerő biztosítását, az e-karantén bevezetését, valamint azt, hogy az egész társadalom betartja a szigorú higiéniai előírásokat.

Marián Viskupič, a pénzügyi bizottság elnöke is elismerte, hogy az egészségügyi helyzet Szlovákiában nagyon jó, megjegyezte ugyanakkor, hogy gazdasági téren rosszabbul állnak a dolgok. Viskupič szerint a gazdaság talpra állítása érdekében mielőbb meg kell szüntetni a veszélyhelyzetet, fel kell oldani a még érvényben lévő korlátozásokat, amelyek „fojtogatják a gazdasági életet”, és ismét normális életet kell élni. Hozzátette: a gazdaság lezárásának következményeit az ország csak ezután kezdi majd megérezni, de gyors beavatkozással a kormány nagymértékben enyhítheti a gazdasági visszaesést.

A veszélyhelyzet mielőbbi megszüntetését szorgalmazza Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke is. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy jelenleg a veszélyhelyzettől függ több intézkedés végrehajtása is, például az ellátások folyósítása, vagy a készleten lévő termékek kiutalása az Állami Tartalékalapból. „Megértem, hogy a kormányfő miért csak a jövő héten akarja bejelenteni az arról szóló döntést, hogy feloldják vagy meghosszabbítják-e a veszélyhelyzetet” – jelentette ki Šeliga, aki szerint mérlegelni kell, hogy mi minden függ ettől a lépéstől, és esetleg módosítani is kell bizonyos rendeleteket, hogy a veszélyhelyzet megszűnése után is kiutalhatók legyenek a készletek, vagy folyósíthatók legyenek a juttatások.

Šeliga hozzátette: a gyülekezés tilalma már jogi és gyakorlati szempontból sem indokolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?