Sokakat érint a válság

Pozsony |

Bár a koronavírus-járvány első hulláma már mögöttünk van, a járvány gazdasági következményei még távolról sem – derül ki a jegybank legfrissebb, kedden közzétett jelentéséből.

A jegybank szerint az elkövetkező időszakban a hitelbedőlések növekvő száma okozhatja a legtöbb fejfájást a szlovákiai pénzintézeteknek. A most közzétett felmérés szerint a koronavírus-járvány miatt a lakosság ötöde nézhet szembe súlyos anyagi gondokkal, az állami támogatások ellenére a járvány miatt 35–48 ezerrel nőhet azon családok száma, amelyeknek a legalapvetőbb szükségleteik fedezésére sem lesz elegendő pénzük. Mivel a járvány kitörése előtt rengeteg ilyen család vett fel hitelt, a későbbiekben ez még gondot okozhat a bankoknak, hiszen látványosan megugorhat a hitelbedőlések száma.

„A bankok már szigorítottak a hitelnyújtás feltételein, és sokat segített a hitelfizetési moratórium bevezetése is” – nyilatkozta Marek Ličák, a jegybank makrogazdasági felügyeleti részlegének a vezetője. Szerinte azonban a bankszektor stabilitása érdekében el kellene gondolkodni a banki különadó kivezetésén is. „Ez utóbbi látványos mértékben csökkentette a pénzintézetek profitját, rontva az ágazat ellenálló képességét, márpedig egészséges bankrendszer nélkül elképzelhetetlen a szlovák gazdaság gyors felépülése” – tette hozzá Vladimír Dvořáček, a szlovák jegybank banktanácsának a tagja, aki szerint ugyan egy globális recesszió küszöbén állunk, de a szlovákiai bankok jól felkészültek a gazdasági válságra, hiszen az elmúlt években felhalmozott nyereségüket ugyanis nem költötték el, így elegendő tőkével rendelkeznek a nehezebb időkre. Szerinte a jegybank által elvégzett stressztesztek is bebizonyították, hogy a szlovákiai bankok egy nagyobb profitcsökkenéssel is képesek lennének megbirkózni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?