Itt nézheted élőben a SpaceX történelmi kilövését

rakéta

Ma este indul a Nemzetközi Űrállomás (ISS) felé az első két olyan űrhajós, akit magáncég szállít a világűrbe. Itt nézheti élőben!

A tervek szerint 21 óra 22 perckor elindul a Nemzetközi Űrállomás felé az első két olyan űrhajós, akit magáncég szállít a világűrbe. 

Doug Hurley és Bob Behnken a floridai Kennedy Űrközpontból indul útjára, a SpaceX Crew Dragon űrhajóján, a szintén Elon Musk vállalata által gyártott Falcon 9 hordozórakéta segítségével. Az űrhajósok ugyanarról a 39A jelzésű kilövőállásról várják majd a startjelzést, ahonnan még az Apollo-11 legénysége is elindult a Holdra 1969-ben.

A NASA megbízásából az Elon Musk vállalata által kifejlesztett Crew Dragon az ugyancsak a SpaceX által kifejlesztett Dragon teherszállító űrhajó módosított, emberi utazásra alkalmassá tett változata. SpaceX maga tervezte és gyártotta az űrruhákat, amelyek személyre szabottak.

Fontos, hogy az űrruhák kényelmesek legyenek és inspirálóak is. Ugyanakkor a legfontosabb tervezési szempont az volt, hogy védelmet biztosítsanak a legénységnek

- mondta Benji Reed, a misszió egyik illetékese.  

A kétrétegű űrruhákat a SpaceX technikusai fogják feladni a két űrhajósra, akiket egy fehér színű Tesla Model X elektromos autóval szállítanak majd át a kilövőpadhoz.

A Crew Dragon űrmissziója mérföldkő lesz az amerikai űrkutatásban, az Egyesült Államok ugyanis 2011 óta nem szállított embereket az űrbe amerikai űrhajóval. Azóta, hogy kilenc évvel ezelőtt, harminc évi szolgálat után kivonták a forgalomból az űrsiklókat, a NASA orosz űrhajókkal szállíttatta űrhajósait a Nemzetközi Űrállomásra.

(mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?