A szakértő szerint az 1488-as számszimbólum a neonáci ideológiára utal

Marian Kotleba
Bazin |

Az 1488-as szám a neonáci ideológiára utal, ez a szélsőjobb egyik leggyakrabban használt számszimbóluma. Ezt Matej Medvecký, politikai extrémizmussal foglalkozó szakértő közölte a szakvéleményében. Ez Jan Uhlíř szakértő véleményéhez hasonlít, aki az 1488-as számot neonáci rejtjelnek tartja. A Marian Kotleba sokat vitatott csekkjeiről szóló tárgyalás június 8-án folytatódik.

Az ĽSNS párt programja Medvecký szerint hasonlít az európai neonáci pártok programjaira. Név szerint a magyarországi Jobbik, az olasz Forza Nuovu és a görög Arany Hajnal pártokat említette. Abban a videóban, amelyet pénteken vetítettek le a bíróságon, a szakértő a cionistákkal és kazárokkal kapcsolatos összeesküvés-elméletet is felfedezte, amely szerinte egy antiszemita jellegű elmélet.       

Kotleba a szakvéleménnyel kapcsolatban azt mondta, hogy a szakértő nem foglalkozott az 1488 eurós csekk átadásának aktusával.

„A szakértő igazolta az 1488-as számszimbólum közismert voltát. Az ügyészség által közölt sok bizonyíték alapján azt akarjuk bizonyítani, hogy az összeg átadása nem volt véletlen, és neonáci számszimbolikáról van szó”

– mondta Tomáš Honz, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze. Ezenkívül emlékeztetett a szakértő megállapítására, mely szerint a szélsőségesek gyakran térnek vissza más történelmi korszakokhoz – Szlovákiában konkrétan az első szlovák államhoz. Ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy egy ilyen rendezvényen az első szlovák állam elnökének, Jozef Tisónak a fényképe volt kiállítva. „Ez a történelmi fasizmus és az újfasizmus összekapcsolását jelenti” – zárta.

Az ügyész szerint az ĽSNS elnöke bűncselekményt követett el azzal, hogy 2017-ben három családnak szimbolikusan 1488 eurós pénzadományt adott át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?