Kép: Benyík Gábor archívuma
Ez nagy kihívás az élsportolók számára. A versenyeket elhalasztották, az edzőterem zárva, a sportiskolában kényszerszünet van. A tizennyolc éves Benyík Gábor ötszörös szlovák bajnok, korosztályának országos csúcstartója most ógyallai családi házuk kertjében kénytelen emelgetni a súlyokat. Bár a súlyemelőcipője nagyon hiányzik, azt mondja, ez nem lehet kifogás, edzeni kell mindennap.
„Úgy jöttem el Trencsénből az utolsó pénteki napon, hogy nem hoztam haza a felszerelésem, mert még nem tudtuk, hogy ilyen hosszú időre bezárják a sulit. Mindössze két hetet jártam sportgimibe, előtte idehaza az építészetin tanultam, és épp a súlyemelés miatt váltottam iskolát, klubot. A cipőm nagyon hiányzik, kell ahhoz, hogy az ember tartani tudja az egyensúlyt. Az edzőm videóhívásban instruál telefonon keresztül, nézi, megtartom-e az utasításait. Mindennap ír is, mennyit pihenjek, mennyit eddzek, mit egyek… Nehéz ez a kényszerszünet, minden versenyt megszüntettek, elhalasztottak. És én még szerencsés vagyok, hogy otthon tartani tudom a formám, sok városi csapattársamnak nincs rá lehetősége” – mondja.
Út a nehézatlétikáig
Nagy kitérőkkel jutott el három éve a nehézatlétikához. A tardoskeddi alapiskolában még tehetséges előadóművészként remekelt, sorra nyerte a szavalóversenyeket. Nagypapája, Újhelyi Ferenc hosszú évekig a falu ifjúsági focicsapatának az edzője volt, az unoka is nyolc évig itt rúgta a labdát. „Problémáim lettek a sarkammal, máig lúdtalpbetétet hordok; meg valahogy nem is tudtam úgy a csapatsportban teljesíteni, mint most egyéniben, úgyhogy abbahagytam a focit. Tizennégy évesen nevelőapám, Ivan Majba elvitt konditerembe, tornázni kezdtem, hogy izmosabb legyek. Amikor egy évvel később kipróbáltam a súlyemelést, én voltam a legvékonyabb, a leggyengébb mind közül, nem is gondoltam, hogy ez nekem való sport lenne. Most meg a szlovák válogatott tagja vagyok” – mosolyog.
2017-ben élete első versenyén 60 súlyemelőből 3. lett. Olyanokat győzött le fél év edzés után, akik már három-négy éve foglalkoztak ezzel a sportággal. „53 kg voltam, 55-öt szakítottam, 77-et löktem” – emlékszik ma is pontosan. És ekkor kezdte igazán érdekelni a súlyemelés. Csak összehasonlításképp: most 63 kg, 105 a szakítása, és 115 a lökése. Évente átlagosan 30 kg-ot fejlődik, ami rengeteg. Csapattársai átlagban 5-10 kg-ot szoktak.
Nem is veszélytelen
Két éve edzésen eltörött a csuklója, ráesett 90 kiló; a szülők kérték, hogy most már akkor abba kellene hagynia, de ő még gipsszel a karján is lejárt edzeni. „Az orvos azt mondta, miután levette a gipszet, hogy pihenjek fél évet. De három hónap múlva volt a szlovák bajnokság, nem akartam kihagyni; meg is nyertem a saját korosztályomat is, meg a tizennyolc évesekét is” – meséli.
Aztán a térde kezdett rakoncátlankodni. „Olaszországba készültem az Európa-bajnokságra, nagyon keményen edzettem: nagy súly, nagyobb súly, legnagyobb súly, addig-addig, míg túlerőltettem magam, kilazultak a térdszalagjaim.” Ez sem tudta eltántorítani. „Korosztályomból összeválogatták Európa legjobb súlyemelőit, Spanyolországban edzőtáboroztunk, Európa legjobb edzői foglalkoztak velünk, nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget.”
Nemzetközi versenyeken
Legutóbbi nagy nemzetközi versenye Izraelben volt decemberben. „Tizenöt ország indulói közül a mi kategóriánkban 9. lettem szakításban, 13. lökésben. Elégedett voltam magammal, mert harmadik éve edzem, mások meg már hat-hét éve. Arra is jó alkalom az Európa-bajnokság, hogy megismertem a konkurenciát. Eleinte nagyon kicsinek éreztem magam, mégis jó tapasztalat volt ott lenni.”
Most Bukarestbe készült a világbajnokságra, de a koronavírus-járvány miatt eltolták egész decemberre. Versenyfelkészülés idején egyébként mindig a tardoskeddi nagyapa tartja benne a lelket. „Amikor inkább mennék ki este a barátokkal, telefonon felhív, és emlékeztet a céljaimra, hogy csak az edzésre koncentráljak, minden mást félre kell tenni; olyan, mint egy jó pszichológus” – dicséri őt Gábor.
Edzőterembe csak hébe-hóba jár, futni is csak nagyon ritkán, fontosabbak a súlyok, hogy jöjjön az erő. „Nem tudok hízni, nagyon megszenvedek, ahogy készülök a világbajnokságra, híznom kell, húst, húst, húst kell enni.”
Pontosan meg tudja fogalmazni, mi viszi előre. „Amikor egy versenyen odajön egy tizenöt éves srác autogramért, az nagyon motiváló. Én csak messziről csodáltam valamikor a szlovák felnőttválogatottat, most pedig a legjobb barátaim. Ez nagyon jó érzés.”
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.