Matovič szerint meg kell vizsgálni, lehet-e enyhíteni a járványügyi intézkedéseket

Igor Matovič
Pozsony |

Mélyebb elemzésre van szükség annak megállapításához, hogy feloldható-e a veszélyhelyzet, vagy továbbra is fenn kell tartani a járványügyi intézkedéseket – ezt állapította meg csütörtöki ülésén a központi válságstáb, a megbeszélés eredményéről Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök tájékoztatta az újságírókat.

„Az összes mechanizmusnak érvényben kell maradnia, ehhez pedig fenn kell tartani a jelenleg hatályban lévő intézkedéseket” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, az egész világ arra számít, hogy a koronavírus-járványnak lesz egy második hulláma, és erre fel kell készülni.

A kormányfő azt is elmondta, meglepte, hogy több hazatelepült önként választja az állami karantént. Elmondása szerint arra számítottak, hogy az intelligens, vagyis a smart karantén elindítása után minden külföldről hazatérő szlovák állampolgár otthoni karanténba akar vonulni. „Váratlanul azt tapasztaljuk, hogy az emberek inkább az állami karantént választják, és ennek fő okaként azt jelölik meg, hogy nem akarják megfertőzni a családtagjaikat” – mondta a miniszterelnök.

Matovič elmondta, hétfőn (június 1.) a szakértők a határok megnyitásáról fognak egyeztetni. A miniszterelnök úgy véli, hogy a határok megnyitása kockázattal jár.

„Június 15-től Közép- és Nyugat-Európában körülbelül nyolc-kilenc ország megnyitja határait, de van hátulütője ennek a rendszernek, mert vannak országok, ahol még egyáltalán nem urai a helyzetnek, a határnyitással ezért rizikónak tehetjük ki magunkat” – mondta.

Matovič szerint kockázatot jelent, ha emberek elkezdenek utazgatni akár bel-, akár külföldön. Emlékeztetett, hogy hétfőn körülbelül 300 ezer gyerek kezd el újra iskolákba és óvodába járni, és több ezer ember utazik 48 órára külföldre. A miniszterelnök ezért úgy gondolja, az a helyes, ha Szlovákiában az eddigi szabályok maradnak érvényben. „Amíg nem lesz még jobb a helyzet, én óvatosabb lennék” – tette hozzá, és kijelentette, a nagyobb szabadság nagyobb kockázatot jelent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?