Néhány képviselő kilépett az ĽSNS frakciójából

Štefan Kuffa

Tomáš Taraba, valamint Štefan és Filip Kuffa parlamenti képviselők kilépnek az ĽSNS frakciójából. Erről Taraba tájékoztatott szerdán, a parlament épülete előtt tartott sajtótájékoztatón. A három politikus a parlamenten kívüli KDŽP párt tagja.

Tarabát saját bevallása szerint meglepte, hogy Milan Mazurek (ĽSNS) képviselő szembeszállt velük a konzervatív képviselőket összefogó platform miatt, melynek tervét nemrég mutatták be két smeres képviselővel közösen. „Nem maradhatunk olyan frakcióban, ahol nem Marian Kotleba, hanem Milan Mazurek definiálja minden politikai kapcsolatunkat, minden kezdeményezésünket olyan kifejezésekkel, amilyeneket az interneten használt” – jegyezte meg Taraba. Hozzátette: semmi olyat nem tettek, ami ártott volna az ĽSNS-nek.

Taraba szerint a platform célját sokan félremagyarázták, amikor azt állították, hogy az ĽSNS lepaktált a Smerrel. Hozzátette: a hasonló értékrendet valló, koalíciós és ellenzéki képviselők továbbra is együtt fognak működni. Konkrét neveket nem árult el, csak annyit mondott, hogy a konkrét törvényekről való szavazáskor majd minden kiderül.

Taraba elmondása szerint a parlament elé akarják terjeszteni az abortusztörvény módosítását olyan formában, ahogy az OĽaNO az előző választási ciklusban kidolgozta. A törvénymódosítás célja az abortusz előtti tanácsadás javítása.

Ondrej Ďurica, az ĽSNS szóvivője elmondta: a párt tiszteletben tartja a képviselők döntését. „A Tomáš Taraba és Milan Mazurek közötti nézeteltéréssel nem foglalkoztunk komolyabban a párton és frakción belül sem. Azt a kölcsönös kommunikáció hiányának számlájára írtuk” – fejtette ki.

A Taraba által kezdeményezett platformhoz korábban csatlakozott a Smer-SD két képviselője, Ján Podmanický és Marián Kéry. A párttársai által megfogalmazott bírálatra reagálva Podmanický kilépett a Smerből, Kéry azonban maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?