Utánajártunk, mi a helyzet a kórházi várólistákkal

műtét
Pozsony |

A koronavírus-járvány visszaszorulásának köszönhetően a kórházakban újra megkezdődtek a műtétek, viszont a legtöbb intézményben jelentősen meghosszabbodtak a várólisták. Megkerestünk néhány dél-szlovákiai kórházat, hogy náluk meddig kell várni bizonyos típusú műtétekre.

A koronavírus-járvány miatt a szlovák egészségügyi ellátás csaknem két hónapon keresztül rendkívül korlátozott üzemmódban működött. A járó- és fekvőbeteg-ellátás minősége egyaránt megsínylette a vírus következményeit. Március elejétől a kórházakban csak halaszthatatlan műtéteket végezték el, a rendelőkben pedig szintén csak azokat a betegeket fogadták, akiknek sürgős beavatkozásra volt szüksége.

Május eleje óta viszont a járványhelyzet stabilizálódott, így Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter felszólította az egészségügyi ellátást nyújtó intézményeket, hogy fokozatosan térjenek vissza a megszokott működéshez, természetesen továbbra is nagy hangsúlyt fektetve a higiéniai előírások betartására.

A rendelők helyzetével május elején foglalkoztunk, múlt héten a fogorvosi vizsgálatok lebonyolításáról tájékoztattunk, most pedig a kórházak működését vettük górcső alá.

Elmaradó műtétek

A vírus szlovákiai felbukkanása után a kórházak szinte azonnal elkezdtek felkészülni a legrosszabb forgatókönyvre, ezért nagyon sok részleget úgynevezett „Covid-19-osztályra” alakítottak át, hogy minél több fertőzöttet tudjanak ellátni. Ahogy Mária Lévyová, a Páciensek Jogvédő Egyesületének (AOPP) elnöke is rámutatott, a kevésbé súlyos esetek kezelésére nem volt lehetőség.

„A kórházakban is bonyolulttá vált a helyzet, hiszen a járványtervek szerint Covid-19-zónákat kellett kialakítani, így pedig a tervezett operációk 60–80 százalékát el kellett halasztani. Csakis az akut eseteket, valamint a rákos betegeket kezelték”

– mondta lapunknak az AOPP vezetője.

kórház

Viszont azoknak a betegeknek sem volt könnyű dolga, akiket a járvány ideje alatt valahogy sikerült megműteni. Az elvégzendő operáció előtt ugyanis 14 napos karanténba kellett vonulniuk, és fel kellett mutatniuk egy negatív koronavírustesztet is.

Krajčí viszont nemrégiben bejelentette, hogy a műtét előtti 14 napos karanténra a továbbiakban már nem lesz szükség, és tesztet is csak azoknak a betegeknek kell felmutatni, akiknél fennáll a fertőzés gyanúja (például külföldön jártak, vagy érintkeztek olyan emberrel, aki fertőzött volt). Lévyová szerint ez mindenképpen pozitív fejlemény, hiszen a betegek számára sokkal elérhetőbbé válnak a tervezett műtétek is.

Nyúlnak a várólisták

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kórházak működése pár nap alatt visszaáll a régi kerékvágásba. A szlovák egészségügyben már a vírus felbukkanása előtt is nagy problémának számítottak a várólisták – a jelenlegi egészségügyi miniszter az Andrea Kalavská-féle kórházreformban éppen azt kifogásolta, hogy nincs meghatározva a műtétekkel kapcsolatos maximálisan elfogadható várakozási idő –, a koronavírus-járvány pedig tovább súlyosbította a helyzetet. Az elmaradó operációkat nem lehet egyik napról a másikra pótolni, hónapokba telhet, mire sikerül minden elmaradást behozni.

Marek Krajčí

Nincs általános válasz

Hogy pontosan milyen csúszást jelent ez a betegek számára, azt Lévyová szerint nem lehet általánosan meghatározni, hiszen nagyban függ a páciens állapotától, valamint attól, hogy a kórházak mennyi beteget tudnak befogadni.

„Továbbra is türelemre lesz szükség, hiszen a műtétek időpontjáról minden egyes kórházban egy saját szakértői csapat dönt, ők fogják összeállítani a várólistákat. Olyan szempontokat fognak figyelembe venni, mint a beteg egészségügyi állapota, vagy a kórházak kapacitásbeli kérdései”

– magyarázta Lévyová. Példaként megemlítette, hogy a szigorú higiéniai előírások szerint a szobákban csak egy beteg tartózkodhat, a termeket pedig gyakran kell fertőtleníteni.

További tényezők

Az AOPP elnöke olyan befolyásoló tényezőket is felsorolt, amelyekre talán elsőre nem is gondolnának a betegek.

„Az egyes kórházak a személyzet szempontjából is korlátozva vannak, hiszen sok anyának otthon kellett maradnia a gyerekével, mivel az óvodák és az iskolák zárva tartottak. A koronavírus idején a dolgozók nem mehettek szabadságra sem, sokuknak pedig még a tavalyi évről is maradtak szabadnapok, amiket ki kell venniük”

– tájékoztatott a szövetség elnöke, majd hozzátette, hogy mindezek miatt nagyon nehéz meghatározni, hogy a betegeknek mennyit kell várni a műtétekre.

Ez a dolog teljesen egyéni, és függ az egyes kórházaktól is. Mindenesetre ha valakinek rosszabbodna az egészségi állapota, mindenképpen keresse fel a kórházat, ahol elő volt jegyezve a műtétre”

– zárta Lévyová.
 

Mária Lévyová

Magyarlakta régiók

Mivel nincs egységes válasz a várólistákkal kapcsolatban, szúrópróbaszerűen kerestünk fel néhány kórházat, főleg a magyarlakta régiókra koncentrálva. Általánosságban elmondható, hogy a kórházak többsége nem szeretné elárulni a várólistákkal kapcsolatos adatokat, de azért akadtak kivételek.

Közéjük tartozik például Jana Fedáková, a Svet zdravia szóvivője, aki a dunaszerdahelyi kórházzal kapcsolatban árult el néhány fontos adatot.

„A dunaszerdahelyi kórházban a koronavírus miatt legalább 50 beavatkozást kellett elhalasztani a sebészeti osztályon (itt a várakozási idő 1 hónappal hosszabbodott), az ortopédián pedig körülbelül 200 műtétet (a várólisták itt 2–3 hónappal is hosszabbodhatnak)”

– közölte lapunkkal Fedáková. Vagyis akinek a koronavírus előtt például 2 hónapot kellett volna várnia, annak a járvány kirobbanása akár fél évvel is meghosszabbíthatta a várakozási időt.

Marad a régi sorrend

Fedáková továbbá elmondta, hogy a műtétek lebonyolítását a koronavírus-járvány előtt eltervezett sorrendben szeretnék folytatni.

„A pácienseket azon várólisták szerint tervezzük behívni, melyek a szükségállapot előtt is érvényben voltak. Viszont a betegek részéről még mindig megfigyelhető egyfajta félelem, ami a műtétek elvégzésére szintén kihatással van. A teljes működésre éppen ezért csak júniusban számítunk. Úgy becsüljük, hogy bizonyos típusú műtétek nagyjából 2-3 hónappal csúsznak. Megpróbáljuk kielégíteni minden beteg igényét, persze tekintettel az aktuális egészségügyi állapotára”

– nyilatkozta a szóvivő.

A Svet zdravia kórházláncolatához tartozik továbbá a rimaszombati, a galántai és a tőketerebesi kórház is. Fedáková szerint ezekben a kórházakban a várólisták nagyjából hasonló módon hosszabbodnak, mint a dunaszerdahelyi kórházban.

kórház

Pozsonyban is beindul

Szintén sok olvasónkat érintheti a Pozsonyi Egyetemi Kórház várólistája. Eva Kliská, az intézmény szóvivője lapunknak úgy nyilatkozott, náluk is fokozatosan megkezdik a műtétek újraindítását, bizonyos esetek azonban elsőbbséget élveznek. 

„Különösen azokról a beavatkozásokról van szó, amelyeket már nem lehet halasztani, és amelyek ha továbbra is húzódnak, akkor már veszélyeztethetik a beteg állapotát. Ide tartoznak elsősorban a szemészeti műtétek, a fül-orr-gégészeti beavatkozások, valamint az ortopédiai kezelések”

– mondta Kliská. Elmondása szerint a pozsonyi egyetemi kórházban is érvényes, hogy minden egyes beteg időpontjával külön foglalkoznak a szakorvosok, attól függően, hogy mennyire van szükség a gyors beavatkozásra. Hozzátette, hogy a betervezett műtétek időpontjáról minden előjegyzett beteget értesíteni fognak telefonon.

kórház

Akik nem nyilatkoznak

A felsoroltakon kívül rákérdeztünk a komáromi és a lévai kórház várólistáira is. Ezek az intézmények az Agel vállalat kórházláncolatához tartoznak. Martina Pavlíková, a szervezet szóvivője lapunknak eljuttatott információiból kiderül, hogy a komáromi kórházban szintén megkezdték a Covid-19-zónák felszámolását, és újra elindulnak a műtétek, melyek időpontjáról az orvosi konzílium dönt majd. Konkrét időpontokról azonban már nem adtak tájékoztatást.

Kerestük továbbá az érsekújvári, a nyitrai és a besztercebányai kórházat is, azonban semmilyen választ nem kaptunk kérdéseinkre.

Hogyan tovább?

Mindebből láthatjuk, hogy a koronavírus nemcsak a járvány ideje alatt, hanem azután is komolyan érezteti hatását, befolyásolja az egészségügy működését. Egy esetleges második hullám megérkezésével a kórházakban ismét szükségállapotot kellene kihirdetni, ami csak tovább rontana a várólisták amúgy sem kedvező állapotán. Éppen ezért fontos, hogy továbbra is betartsuk a szigorú higiéniai előírásokat.

A szlovák kormánynak, de különösképpen az egészségügyi minisztériumnak komoly akadályokkal kell majd szembenéznie a várólistákat illetően. Rövid és hosszú távon egyaránt, főleg akkor, ha törvénybe akarják foglalni, hogy a betegeknek mennyi időn belül van joguk műtéthez jutni. A várólisták viszont addig csak tovább hosszabbodnak, így a gyors cselekvés tulajdonképpen már elkerülhetetlen.

A Svet zdravia társaság és lapunk kiadója a Penta befektetési csoport céghálózatának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?