Oguntoye: Pluszmotivációt ad, amikor hazalátogathatok

Oguntoye
Párkány |

Néhány napja ismét a legjobb női kézilabdakapusnak választották Szlovákiában Oguntoye Viktóriát. A párkányi származású hálóőr a holt szezonban Debrecenből Dunaszerdahelyre igazolt. Régi és új klubjáról, az elmúlt idényről és a várakozásairól kérdeztük a mindig jókedvű kapust.

Hogyan értékeli a két debreceni idényét?

Voltak azért jobb szezonjaim is a pályafutásom során. Debrecenben nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerettem volna és terveztem. Nagyon örülök, hogy ennek ellenére engem választottak az ankéton a legjobb kapusnak Szlovákiában, remélem, új klubomban újra jó formába lendülök.

Amikor az NB I-t lefújták, a csapat a negyedik helyen állt. Reális ez a helyezés?

Igen, reális esélyünk volt megtartani ezt a helyet. Nagyon sajnálom, hogy a nemzetközi kupaindulást mégis a tavalyi idény helyezései határozzák meg. Remekül tudtam együtt dolgozni Köstner Vilmossal, aki korábbi mestereimhez, Róth Kálmánhoz és Konkoly Csabához hasonlóan keménykezű edző. Nagyon szerettem „az öreggel”, Vili bával dolgozni. Sajnálom, hogy két éve nem rögtön vele kezdtem el a munkát (a norvég Pal Oldrup Jensent 2018 novemberében menesztették Debrecenből – a szerk. megj.).

Ezek szerint olyan típus, akit nagyon kell hajtani, és sokszor a hangerőből ért?

Nem, nagyon nem vagyok ilyen típus, egyszerűen csak Vili bá megtalálta velem a közös hangot. Nem kell feltétlenül kiabálni velem (nevet). Nem vagyok nehéz eset, teszem a dolgom.

oguntoye

Kivel volt a legbarátibb a viszonya játékostársai közül?

Debrecenben Kovács Annával, akivel tíz éve játszom együtt, eléggé ismerjük egymást, vele nagyon jó a kapcsolatom. Hasonlóan Bulath Anitával, Triffa Ágnessel, azzal a brigáddal, amellyel még Dunaújvárosban EHF-kupát nyertünk. Jó kis csapat volt velük a debreceni, nem lehetett panasz a hangulatra. Olyan ember vagyok, akivel nagyon könnyű megtalálni a közös nevezőt. Nagyon jóban vagyok Triscsuk Krisztinával – most is épp nála vagyok, ezt meg is lehet írni, biztos fog neki örülni –, de vannak nagyon sokan mások is. Például Bízik Rékával, aki csapattársam lesz a DAC-ban, a válogatottban váltunk barátnőkké.

Karrierje során most először fog Szlovákiában játszani klubszinten. Sokáig gondolkodott a dunaszerdahelyiek ajánlatán? Voltak más megkeresései is?

Voltak ajánlataim magyarországi klubokból, de ki akartam már magam próbálni más országban. Igaz, nem gondoltam, hogy pont Szlovákiába fogok menni. Nem túl sokat gondolkoztam a DAC ajánlatán, nagyon szimpatikus volt Horváth Zoltán klubelnök ajánlata és a terv, amit vázolt elém, a közeljövőről és a majdani kapusedzőségemről is. Szlovákiában jelenleg építkezem is, szerettem volna minél közelebb kerülni a családomhoz. A válogatott miatt is nagyon szerettem mindig hazautazni, ez pluszmotivációt adott, korábban is alig győztem kivárni, hogy mehessek.

oguntoye

Mennyire ismeri a MOL Ligát, a csapatokat, játékosokat, erőviszonyokat?

Az EHF-kupában játszottunk a Mosttal, ez a legkonkrétabb tapasztalatom. Nagyjából be tudom sorolni a ligát, de nem követtem annyira részletesen a történéseket az elmúlt években. Nyilván nem lehet összehasonítani a bombaerős NB I-gyel, de bízom benne, hogy a cseh–szlovák bajnokság is nívós lesz. 

A koronavírus-járvány miatt továbbra sem lehet még igazán előre tervezni. Azt már tudja, hogy mikor kell jelentkeznie a DAC-nál?

Sűrűn kapcsolatban vagyunk a klubbal. Július 13-án rajtol a felkészülés, remélem, addigra átjárható lesz a határ, egyelőre Budapesten vagyok. Debre Viktort, a DAC új edzőjét csak hallomásból ismerem, legfeljebb edzőmeccseket játszottam eddig az aktuális csapatai ellen. Ismerem az eredményeit, ő is keménykezű edzőnek számít, és biztosan komoly profizmust hoz a csapatba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?