Rendhagyó önkormányzati ülés a császári-királyi lovardában

Rendhagyó helyen tartották az önkormányzati ülést
Érsekújvár |

Nehezményezték az érsekújvári lakosok, hogy a májusi önkormányzati ülést nem közvetítették élő, egyenes adásban, ám a városháza kénytelen volt eleget tenni a válsághelyzetnek megfelelő előírásoknak. A császári-királyi lovarda csarnokában szét tudták ültetni a képviselőket.

Pénzt takarított meg a város azzal, hogy nem közvetítette az ülést, mivel a percenkénti 10 eurós díj jelentős összegnek számít. Érsekújvárban többször is előfordult, hogy a reggel 9 órakor kezdődő ülések este 20-21 óra után értek véget. A testület lesöpörte az asztalról néhány ellenzéki képviselő programmódosító javaslatát. A többség leszavazta, hogy tárgyaljanak a képviselői, polgármesteri, valamint az egyes szakbizottságok tagjainak és a főellenőrnek a jutalomcsökkentéséről. Ugyanakkor nem került be a programba az az ellenzéki javaslat sem, melyben Štefan Rovňaník főellenőr visszahívását indítványozták volna egyes képviselők.

Az önkormányzati ülésen résztvevők csak arcmaszkban léphettek be a csarnokba, miután megmérték a hőmérsékletüket és fertőtlenítették a kezüket. Időnként félbeszakították az ülést és a szünetekben alaposan szellőztették a termet. Nem született egyezség az érsekújvári testületben az Agris Kft. épületének eladását illetően. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere még tavaly ősszel kapta meg a járási ügyészség azon kérelmét, hogy szeretné megvásárolni a várostól az Agris Kft. épületét, amelyet hosszú évek óta kínálnak eladásra. A város központjában lévő ingatlan megvétele iránt első alkalommal 2005-ben érdeklődött a járási ügyészség, ám később meggondolta magát. Jelenleg a megyei könyvtár bérel az épületben termeket a szakirodalmi részlegnek.

Az ügyészség 584 ezer eurót ajánlott fel a városnak az épületért, holott az ingatlan becsült értéke 730 ezer euró, így a testület nem szavazta meg az eladást. Akadt képviselő, aki azt javasolta, adja bérbe a város az ingatlant, ám az ügyészség képviselője szerint felújításra szorul az épület, amelynek a rekonstrukcióját ilyen körülmények között nem vállalnák. Több általános érvényű rendeletet módosítottak a májusi önkormányzati ülésen Érsekújvárban, köztük a civil szervezeteket és vállalkozókat érintő támogatásról, valamint az óvodák, iskolák, a művészeti alapiskola támogatását érintő rendeletet. A válsághelyzet miatt szükség volt az idei költségvetés több tételének a módosítására és számos takarékossági intézkedés bevezetésére.

Heves vitát váltott ki Štefan Rovňaník főellenőr beszámolója a városi cégek ellenőrzésének az eredményéről. Számos hiányosságra, visszaélésre mutatott rá a főellenőr a városi Novocentrum cég korábbi vezetését és annak gazdálkodását illetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?