Csáky neve is megjelent az új Threemában

Csáky Pál
Pozsony |

Kedden nyilvánosságra került a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočner titkosított Threema-kommunikációjának az eddig legrészletesebb változata. Eszerint a vállalkozó és a feltételezett bűntársai gyakran emlegették a Híd vagy éppen az MKP politikusait is.

A nyilvánosságra került dokumentum szerint Kočner és a bérgyilkosság közvetítésével, illetve egyéb gyilkossági ügyekkel is vádolt Alena Zsuzsová Csáky Pálról (MKP) is kommunikált. „Csáky Pál EP-képviselő is nyilatkozott a Kuciakocskáról” – írta 2018. április 19-én Kočner Zsuzsovának. Néhány rövid üzenet után, amelyekben arról beszélnek, milyen viccesnek tartják az EP-képviselő lépését, a nő a következőket írja Csákyról: „Én a helyében inkább nagyon csendben lennék.” Aztán Zsuzsová így folytatja:

„Talán emlékeztetni kellene őt arra a pinceradiátorra, amelyhez neki köszönhetően valaki más volt 30 napig hozzábilincselve, még mielőtt ennek a valakinek egy máig is tartó szabadságra kellett mennie.”

Kočner és társai gyakran kódolva, tolvajnyelven beszéltek egymással, az egyes kifejezéseket nem eredeti értelmükben használták. Így például a „máig is tartó szabadságra kellett mennie” kifejezés akár egy személy félreállítására is utalhat. Információink szerint a kérdéses Threema-részlet már korábban is közkézen forgott.

Csáky a kérdéses kommunikáció részletét nem tudta érdemben kommentálni. „Ez a mondat annyira tartalmatlan és értelmetlen, hogy még a bulvár szintjét sem üti meg, ezért nem tudok hozzá mit mondani” – nyilatkozta Csáky.

A Threema-üzeneteket tartalmazó dokumentumot Peter Šamko, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírája tette közzé azzal, hogy szerinte eddig csak egyes sajtóorgánumok a szövegkörnyezetből kiragadott részleteket hoztak nyilvánosságra, amit a szóban forgó lapok a közérdekkel indokoltak. Šamko szerint ez alapján a teljes dokumentum nyilvánosságra hozása is közérdek. Šamko korábban kiállt Kočner egyes bírái mellett. Egyelőre nem tudni, hogy a több mint 8 ezer üzenetet tartalmazó dokumentum Kočner teljes kommunikációját tartalmazza-e, esetleg manipulálták-e az egyes üzeneteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?