Két koalíció

Körvonalazódik a kormánykoalíción belül egy képviselői csoport, melynek bizonyos helyzetekben nem derogál együtt szavazni a szélsőségesekkel és a smeresekkel, akik ellen minden más fronton elvileg éles küzdelmet folytatnak. Ez a csoport legutóbb a múlt héten, az ombudsmani jelentés elkaszálása során demonstrálta, hogy adott esetben képes meghatározni a parlamenti döntések irányvonalát is. Mária Patakyová ombudsmant már hivatalba lépésekor kikezdték a magukat konzervatívnak mondó – akkor főleg SNS-es és smeres – politikusok, hogy túlságosan kiáll az LGBT-mozgalom tagjai mellett. Patakyová persze semmi ilyesmit nem tett, csak a munkáját végzi, és figyelmeztet az olyan esetekre, ahol állampolgári szabadságjogok sérülnek. Hogy ez azért történik, mert az illető a saját neméhez vonzódik, vagy mert egy senki által nem látott kormányrendelet miatt hetekig kell karanténban raboskodnia, az az ombudsman szempontjából mindegy. Állampolgári jogok sérültek, ő pedig felszólal.

Ezért különösen elszomorító, hogy az új kormány nagyjából ugyanúgy nem tud – vagy nem akar – mit kezdeni az ombudsman jelzéseivel, mint a korábbi, Fico vezette kabinetek.

Ami pedig ezt az új árnyékkoalíciót illeti, elég furcsa képződményről van szó. Az élet védelméről beszélnek, de közben mások szabadságát korlátoznák. Egymásra találtak az OĽaNO ultrakonzervatívjai, a Sme rodina populistái, a Smer ún. szociáldemokratái és az ĽSNS szélsőségesei. Lehet, hogy cinikus vagyok, de kétlem, hogy ezt a csoportosulást a keresztényi tanítás tartja össze. Nem mintha a vallással bármi baj lenne. Mindenkinek elidegeníthetetlen joga, hogy szabadon gyakorolja a vallását, de pont ez a jog kellene, hogy biztosítsa egy homoszexuális pár számára azt is, hogy nyugodtan sétálhasson kézen fogva az utcán.

A modern demokráciák így működnek: a szabadságunkért cserébe meg kell tanulnunk elviselni mások szabadságát.

A probléma akkor kezdődik, ha valaki nem tud együtt élni azzal, hogy mások nem pont úgy gondolkodnak, mint ő. És úgy dönt, tesz is a dolog ellen. Ha pedig történetesen az illető képviselő, és több rokonlelket is talál a parlamentben, akkor nagyon sok ember életét tudja megkeseríteni.

Abba pedig bele sem kezdek, hogy ez a kirekesztés, félelem és gyűlölet alapvetően szembe megy a keresztény tanítással. Sokan elfelejtik, de alapvetően ez a szeretet vallása (vö: Ján. 13. 34–35). A pogromok szervezése helyett a kölcsönös elfogadás és segítség elősegítése talán jobban passzolna az ideológiához. Ehhez képest egyesek a világvégét vizionálják a regisztrált partneri kapcsolat bevezetése esetére (ami különösen érdekes egy olyan országban, ahol majdnem minden második házasság válással végződik), és a legégetőbb problémának a művi terhességmegszakítás szigorítását tartják.

Szó sincs itt az élet védelméről, ez a hiszti egyenes folytatása annak, ami az Isztambuli Egyezmény körül ment.

Művileg felfújt probléma, amely kizárólag arra szolgál, hogy a magukat konzervatívnak mondó képviselők olcsón politikai jó pontokat szerezzenek, az állampolgárokat megvezető jelszavakat harsogva, az eddig is marginalizált csoportok kárára.

Az még eldől, hogy a jövőben Matovič mennyire tudja kordában tartani a képviselőit, akik lelkiismereti kérdésekben szabad kezet kaptak. Mert ha kenyértörésre kerül sor párthűség és ideológia között, a kormányfő könnyen meglepődhet.