„Gombi erőnlétileg a legjobbak közé tartozik világviszonylatban”

Olasz Dávid

Olasz Dávid öt felnőttjátékos és hat ifi teniszező erőnléti felkészülését irányítja a szlovákiai Nemzeti Teniszközpont égisze alatt. A 33 éves, pozsonyi származású, Duna utcán érettségizett kondiedző hatalmas elánnal és nagy kedvvel beszélt lapunknak a munkájáról, védenceiről és magáról a teniszről is. 

Nagyon fiatalon, húszévesen kezdett edzősködni. Mindig is vonzotta ez a pálya?
Először futballoztam a pozsonyi Interben, még abban az érában, amikor a klub bajnok is volt. Németh Szili és Hornyák Zsolti is ott játszottak akkoriban. Emellett atletizáltam, hosszútávfutó voltam. Édesapám, Olasz László évtizedek óta edzősködik, így közel állt hozzám a tenisz is, és maga a szakma is. 19 évesen megoperálták a térdem, mérkőzés közben szedtem össze egy sérülést. A Testnevelési Kar hallgatója lettem Pozsonyban, edzői szakon. Amikor felépültem, kicsit még játszottam, de már jobban érdekelt az edzőség. Apám révén kiskoromtól ebben a közegben mozogtam, ismertek a teniszezők. Karrierje vége felé a párosra specializálódott Janette Husárová szólított meg, így a tanulmányaim mellett már edzősködtem. Egyre több ajánlatot kaptam, amit a doktorim, majd a tanítás miatt redukálnom kellett. De négy év után úgy döntöttem, elfogadom a szövetség hívását.

2014-től dolgozik a Nemzeti Teniszközpont égisze alatt. Mennyire változott meg az erőnléti edzők megítélése, a szerepük a tenisz világában?
Az egyetemen azt tanították, hogy szinte minden sport erőnléti-gyorsasági jellegűvé vált. Ha valaki meg akar felelni ennek a feltételnek, akkor a teljesítménye minden egyes paraméterét nagyon magas szintre kell felhozni, csak magával a játékkal ez egyetlen sportban sem érhető el. Ma is vannak, akik szerint a tenisz a legfontosabb, de látjuk, hogy manapság sokkal gyorsabb a játék, sokkal többet kíván a teniszezőktől mozgás terén. Azt nem mondom, hogy 50-50% lenne a tenisz és az erőnlét aránya, de nagyon közel jár hozzá. És ehhez jön még a mentális része a felkészülésnek. Ma annyira kiegyenlítődött a mezőny, hogy ilyesmik döntenek. Lucky (Lukáš Lacko – a szerk. megj.) mondta, hogy pár éve ha egy 250–300. helyen álló teniszezővel játszott, meg tudta mondani előre, hogy két szettben, kb. 6:2, 6:3-ra fog győzni ellene, de ma bármi megtörténhet. Úgy a top 70 magasabb szinten van, de a 100. és 200. hely között a tenisztudás helyett inkább az erőnlét dönt egyik vagy másik játékos javára. 
 

Gombos

Ezen a téren mi a helyzet a szlovákiai játékosoknál? Mik védencei erősségei és gyengéi? Mennyire nehéz őket kondiedzésekre bírni?
Lukáš Lacko sokáig a top 100-ban volt, de tíz év alatt fejben elfáradt kicsit. A sok utazás miatt egy lazább évet kellett terveznie, így a vírus miatti leállás kapóra jött neki. Most nem teniszezik, viszont nagyon hajtom őt, a kondiedzéseket naponta végzi. Neki nagyon jó a motorikája, nagyon jó teniszező, de pont erőnlétileg van hiányossága. Kicsit kényelmesebb típusú játékos, azért is, mert jó a keze a teniszhez. Az utóbbi években azonban rájött arra, hogy jobban oda kell figyelnie a regenerációra, elkezdett magával jobban törődni, mint mikor jobban állt a világranglistán.

Vele ellentétben Gombos Norbert esetében inkább a túlzott akarás okoz néha-néha gondot…
Neki nagyon jól indult az éve, visszatérhetett volna a top 100-ba, sajnos őt meg pont megakadályozta ebben a járvány… Ő nem annyira tehetséges, mint mondjuk Lacko, de a kemény edzéseivel és a teniszhez való hozzáállásával nagyon magas szintre jutott. Pont az ilyen teniszezőkből van ma már egyre több, amikor a sok munka többet ér az isteni tehetségnél. Az ATP-nél minden évben tesztelik a játékosokat, volt olyan év, amikor Gombi paraméterei a legjobbak közé tartoztak világviszonylatban, azaz nagyon felkészült erőnlétileg. Néha azonban túlzottan is akar, ami a visszájára sül el. Több olyan „megnyert” meccset veszített el, amikor fejben megijedt a győzelemtől.

A picivel fiatalabb Filip Horanský és a csak 22 éves Lukáš Klein ezt lazábban tudja kezelni?
Klein a legnagyobb szlovákiai tehetség. Két és fél éve dolgozunk együtt intenzívebben. Nagyon ambiciózus és szorgalmas teniszező, neki minden esélye megvan, hogy egy-két éven belül az előbb említettek szintjén legyen. Horanskýt decembertől edzem, kemény munkával ő is sokra viheti.

Foglalkozik női játékosokkal és fiatalokkal is?
Rebecca Šrámková az egyetlen női védencem, ő miattam jött az NTC-be, az volt a feltétele, hogy velem edzhessen. Nagyon jó vele dolgozni, igazán szorgalmas. És van még hat junior a csapatomban, köztük a dunaszerdahelyi Fekete János. 

Érdekes
Olasz Dávid

OLASZ DÁVID

2014-től dolgozik a Nemzeti Teniszközpontban

felnőtt védencei: Lukáš Lacko, Gombos Norbert, Filip Horanský, Lukáš Klein, Rebecca Šramková

a pozsonyi Testnevelési Karon doktorált

édesapja, Olasz László is erőnléti edzőként dolgozik


Mit képzeljünk el a kemény munka alatt, mennyit kell kondiznia egy élteniszezőnek?
A kemény munkát is érzéssel kell végezni, nagyon pontosan ki kell számítani, mikor miből mennyit kell elvégezni. Az edzéseinken mindig öt kérdésre felelünk: mit csinálni, mikor csinálni, miért, mennyit, hogyan. Minden egyes gyakorláson válaszolnia kell erre az edzőnek. Ha csak egy kérdésre is nem egyértelmű a válasz, akkor valamin változtatni kell, hogy hatékonyabb legyen az edzés. Nekem az a feladatom, hogy erőnlétileg lehetővé tegyem a játékosok számára, hogy 100%-os teniszt nyújthassanak. Ha fáradtabban küldöm tovább teniszezni, mondjuk 85%-ra képes csak emiatt teljesíteni, akkor az a 15% nagyon fog hiányozni ahhoz, hogy időben ott legyen a teniszező a labdákon, hogy az ütései kellőképpen erősek, gyorsak legyenek. Az a cél, hogy kényelmesen véghez vihesse az eltervezett játékát. Ha hiányzik 15%, akkor már késni fog, amiből hibák következnek. 

Mostanra visszatérhettek a játékosok a pályákra. Előtte, a „karanténos” időszak alatt hogyan oldották meg az edzéseket?
Magát a teniszt akkor félre kellett tenni. Minket még figyeltek is, újságírók és a konkurencia is kontrollálta, hogy nem edzünk-e. Úgy oldottuk meg a helyzetet a fiatalokkal, hogy minden nap elküldtem nekik a gyakorlatokat videón, azzal, hogy mennyit kell csinálniuk egy-egy gyakorlatból, mennyi lehet a szünet közben. A játékosok felvették magukat videóra, este visszaküldték nekem a felvételeket, és órákon át elemeztük, mi az, amit esetleg ki kell javítani, vagy hol kell kicsit változtatni valamin. A felnőttekkel naponta külön-külön találkoztam. Minden délelőtt elmentünk futni a Kolibára vagy a Hegyi parkba. A játékosok egyenként jártak hozzám, gyorsasági és erőnléti futásokat is végeztünk, vagyis minden paraméternek elegendő figyelmet szentelhettünk tenisz híján. Délutánonként pedig a kétfázisú edzés második része zajlott. Pozsonyban kertes családi házban lakom, ott edzettünk. Súlyemelő ismerőseim, akiknek be kellett zárniuk az edzőtermeiket, kölcsönadták a súlyzókat, a padokat, a teljes felszerelésükett. Olyan gyakorlatokat is elvégezhettünk, amiket év közben nem tudunk, mert túlzottan kifárasztotta volna a teniszezőket. 

Ha a teljes ATP-rangsort nézzük, kik azok ön szerint, akiknek kifogástalan a kondíciójuk?
A férfiaknál a top 60-ban már mindenki nagyon-nagyon jól felkészült ezen a téren is. Szlovákiában Gombos Norbi és Lukáš Klein a legjobb ebből a szempontból, lassan fölém kerekednek, és ők hajtanak engem, nem én őket. Már-már fékeznem kell őket, annyira szorgalmasak, mert a kevesebb sokszor több a mai sportban. A nagyvilágban az argentin Diego Schwartzman, a szerb Novak Djokovics és a spanyol Rafael Nadal mind nagyon magas szinten vannak az összes, erőnlétet érintő paramétert tekintve is. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?