Mitől lehet vidám egy paradicsom?

greencoop

Első hallásra talán furcsán hangzik, ha egy paradicsomot „vidámnak” nevezünk, mostanra azonban szinte minden nagyobb üzletláncot meghódított a Vidám Paradicsom névre keresztelt gyümölcs. De vajon mitől „vidám” a csallóközaranyosi paradicsom?

Még 2006-ban néhány 25 év körüli fiatal gondolt egyet, céget alapított, és üvegházakat épített Csallóközaranyoson. Majd létrehozott egy termelői csoportosulást, ez után pedig már szükségessé vált egy egységes arculat kialakítása. Négy éve márkanevet is választottak termékeiknek, Bindics Zsolt, a Greencoop elnöke javasolta a Vidám Paradicsom–Veselá Paradajka nevet. A marketingszakértők ezt kétkedve fogadták, de az évek mostanra már igazolták az akkor még furcsának tűnő kezdeményezést, hiszen ma már minden üzletláncban ott mosolyognak a polcokon a vidám paradicsomok.

De vajon milyen oka lehet egy paradicsomnak a vidámságra? Bindics Zsolt elsősorban az újszerű, fiatalos lendületre akart utalni a névvel, amellyel anno 25 évesen társaival belevágott a munkába. Ugyanilyen fontos azonban az is, hogy az általuk megtermelt paradicsom minden tápanyagot megkapjon, amire szüksége van ahhoz, hogy egészséges, vitaminnal teli legyen, és jól érezze magát. Egy ilyen, igazán paradicsomízű gyümölcs pedig mosolyt varázsolhat a vásárló arcára is.

Bindics Zsolt védőfelszerelésben az üvegház sorai közt

 

A paradicsom, amiben az ember megláthatja magát

Már az üvegházak falán keresztül, kívülről is szembetűnt, milyen óriásiak, méregzöld színűek, egészségtől duzzadók a levelek. Belépve az üvegház ajtaján pedig a szó szoros értelmében a Paradicsomban érezheti magát a látogató. Óriási területen, katonás sorrendben, többméteres növények ágaskodnak az égig, rajta gyönyörű, fényes, egészséges, piros, illatos fürtök csüngenek. Mintha minden egyes szemet külön fényesítenének a munkások. Sehol egy csepp permetlé, vagy vízcsepp utáni folt. Tehát az, amit az üzletben a polcokon látunk, és olyan fényesen ragyog, hogy akár megláthatnánk magunkat benne, mint egy tükörben, az ugyanúgy csüng a paradicsom szárán az üvegházakban. Semmiféle mosás, fényezés, netán valamilyen „kozmetikai kezelés”, hogy kívánatosnak, ízlésesnek tűnjön az, ami nem az. Alig vártam, hogy miközben a Greencoop elnöke körbekalauzolt, azt mondja, nyugodtan meg lehet kóstolni – így mosatlanul is. Az élmény önmagáért beszélt. Mintha csak egy borkóstolón vettem volna részt, csak itt a paradicsom igazi íze volt a „mámorító”. Persze, itt is fel lehetett állítani egy sorrendet, amely számomra a tízes skálán a legjobbnak bizonyult, de mindez ízlés kérdése.

A paradicsomkóstoló közben az elnök elárulta, arra törekszenek, hogy árujuk a szedés és csomagolás után már másnap a boltok polcaira kerüljön. „Ha ezt a paradicsomot sokáig tároljuk, szintén veszít illat- és ízanyagából, csakúgy, mint az a paradicsom, amit a kertben szedünk le, és utána napokig tároljuk. Fontos számunkra, hogy a vásárló a minőséget kapja, amit újra keresni fog, ezért nem érdemes késlekedni” – magyarázta Bindics Zsolt.

A paradicsomok közt van lédús, vagy tömörebb szerkezetű, roppanós, vagy vékonyabb héjú, nagy gyümölcsű, cherry, gömbölyű, hosszúkás, lapos, piros, sárga, rózsaszínes, lilás-méregzöld, eperformájú, édes, vagy kisebb cukortartalmú, kinek-kinek ízlése szerint. A piac igényli a változatosat, ezt pedig az aranyosi Greencoop, a Vidám Paradicsom előállítója garantálni is tudja, hiszen üvegházaiban mintegy 25 féle paradicsomot termeszt. Egy azonban közös bennük, mégpedig az, hogy egyik sem látott világot, nem vándorolt raktárról raktárra, nem zötykölődött napokat-heteket a kamionokban, nem szedték le zölden a világ másik felén, hogy majd mire a pultra kerül a fogyasztók elé, egy jó megvilágítással érettnek is tűnjön. Ez a paradicsom az üvegházakban kapja természetes színét, és amíg a fürtök egésze be nem érik, nem kerül le a szárról.

 

Üvegházi kontra szabadföldi termesztés

Bár ezek a paradicsomok szemrevalók, csábítók, az üvegházas termesztésre ma ferde szemmel néznek a vásárlók. Elterjedt ugyanis az a szemlélet, hogy ezek „mű” paradicsomok. Különösen akkor van az embernek ez az érzése, ha azt látja, hogy a többméteres paradicsomok maroknyi kőgyapotban, vagy kókuszreszelékben gyökereznek. Bindics Zsolt ezt másképp látja. „A paradicsomnak a talajra a támasz miatt van szüksége, hogy megkapaszkodhasson. Nálunk a növényeket huzalok tartják. A növény nem a talajból él, onnan csak a benne lévő tápanyagot veszi ki. Mi ezt a növények igénye szerint adagoljuk. A nedvességet is egy vékony csövecskén keresztül juttatjuk el a gyökerekhez. Az üvegházak pedig védettséget biztosítanak a kártevőkkel és a kórokozókkal szemben” – magyarázza Bindics Zsolt.

A védelemre pedig különös hangsúlyt fektetnek, még az elnök sem jár le az üvegházakba naponta, hogy a fertőzést be ne vigye. Nagyobb belépési joga van itt a munkásnak, aki naponta ápolja a növényeket, mint magának a „főnöknek”. Belépés előtt nekünk is szigorú óvintézkedéseknek kellett eleget tennünk, védőköpeny, szájmaszk (ami természetesen mostanság kint is kötelező) és védő a cipőre is. „Van egy növényorvosunk, főkertészünk, és maguk a munkások, akik folyamatosan figyelik a növényeket. Ha bármit észlelnek, azonnal közbelépnek. Ha betegség jeleit észlelik a növényen, azok azonnal karanténba kerülnek, tehát elkülönítjük a többitől” – magyarázza Bindics Zsolt.

Az esetleges betegségek áthurcolását egyik üvegházból a másikba úgy oldják meg, hogy egy üvegházban mindig ugyanaz a munkás dolgozik. Amikor ott jártunk, a leválogatott alsó levelek nyugodtan maradhattak a növények alatt a talajon. „Ha bármilyen fertőzés lenne a növényen, ez megengedhetetlen lenne, a leveleket is el kellene távolítani” – teszi hozzá.

Sárga szalagokkal szűrik ki a kártevők jelenlétét

 

Lehet sokkal inkább bio, mint a bio?

Azt azért ne felejtsük el hozzátenni, hogy vegyszert nem alkalmaznak, maximálisan a karanténon belül lévő, a megfertőzött növényeken. Így nem furcsa, hogy eddig egyetlen panasz sem érkezett a fogyasztóktól a vegyszermaradványra vonatkozóan. De ha mégis jönne, egy QR-kód segítségével figyelemmel kísérhető a növény útja az üvegházból a termelőig, amely bizonyíthatja a Vidám Paradicsom hitelességét. A bio jelzőt azonban mégsem alkalmazhatják, mindössze azért, mert azt csak a talajban termesztett növényekre lehet alkalmazni.

Ezekben az üvegházakban nem használnak mesterséges megvilágítást sem. A kártevők szignalizációjára, kiszűrésére sárga szalagokat használnak. A beporzást poszméhek végzik, már ezért sem ajánlatos vegyszereket alkalmazni itt.

Itt csomagolják a különféle színű, formájú, ízű paradicsomokat

A növények, mielőtt az üvegházba kerülnek, vizsgálaton esnek át, és csakis bizonylattal rendelkező palántát vásárolnak a rendszeres holland beszállítóktól. A táptalajnak, amely lehet kókuszreszelék, vagy kőgyapot, szintén sterilnek kell lennie. Ilyen környezetben a paradicsom kialakítja kis világát, mikroklímáját, amelyben jól érzi magát, és olyan szemet gyönyörködtető, egészséges, illatos és ízletes terméket produkál, mint amilyet magunk is kóstolhattunk Csallóközaranyoson.

Czigler Mónika

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?