Több mint százévesen került fel a brit slágerlistára ismét Vera Lynn

Vera Lynn

Vera Lynn lett a legidősebb énekes, aki felkerült a legjobb 40 albumot jegyző brit slágerlistára, a 103 éves énekesnő legnépszerűbb dalainak 100 című gyűjteményével pénteken a lista 30. helyére került - adta hírül vasárnap a BBC News.

2017-ben Vera Lynn volt az első százéves énekes, aki ugyanezen albumának első kiadásával a slágerlista harmadik helyére került.

Az album most a második világháború európai befejeződése 75. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeknek is köszönheti népszerűségét.

A BBC is közvetítette május 8-án az üres londoni Royal Albert Hallból Katherine Jenkins mezzoszoprán koncertjét, amellyel a történelmi évfordulóra emlékeztek a koronavírus-járvány sújtotta Nagy-Britanniában.

Jenkins azok a második világháborús lelkesítő dalokat  - The White Cliffs of Dover és A Nightingale Sang in Berkeley Square is - adta elő, amelyekkel a britek egyik legnépszerűbb közéleti személyisége, a több mint százéves Vera Lynn tartotta a lelket annak idején a brit és a szövetséges katonák millióiban. Egy virtuális duettet is énekelt Very Lynn-nel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?