Feloldják a kijárási korlátozást Budapesten

koronavírus
Budapest |

A szombati szakmai háttérmegbeszéléseken világossá vált, hogy a „járvány erejét Budapesten is letörtük, így Budapesten is áttérhetünk – igaz megfontoltan és óvatosan –, de áttérhetünk a védekezés második szakaszába” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.

A kormányfő közölte, a kormány Budapesten is feloldja a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozást, és a főváros mindig két hét késéssel követi majd a vidéket. A felelősségteljes magatartás, a védőtávolság betartása Budapesten különösen is fontos – hangsúlyozta.

A miniszterelnök arra kérte a polgármestereket, ne vegyék félvállról a kockázatot, és külön figyeljenek oda az idősotthonok biztonságára.

A kormányfő kiemelte, a járványveszély kihirdetésének 66. napján azzal a jó hírrel szolgálhat, hogy az első, a járvány megfékezéséért vívott csatát „fényesen megnyertük”. „Ez most már nemcsak remény, kívánság vagy önbuzdítás, hanem tény is” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?