A rezsiköltségek éves elszámolása

A rezsiköltségek éves elszámolása

Havonta a családi költségvetésből nem kis összeget kell kigazdálkodni a rezsiköltségekre, ami több háztartásnak igazi kihívást, esetenként komoly problémát okoz. Sokan most türelmetlenül várják az éves elszámolást, amiből kiderül: túlfizetésük vagy hátralékuk van. A lakáskezelőknek a dokumentumot május végéig kell a lakókhoz eljuttatniuk.

Akárcsak az adóval, a lakhatási költségekkel is évente egyszer el kell számolni, és a rezsiköltségek éves elszámolását a lakáskezelők végzik. Az adóhoz hasonlóan itt is havonta bizonyos előleget fizetünk, hogy mennyit, azt a házkezelőség állapítja meg. Van, akinek jobban megfelel, ha havonta magasabb előleget utal át, és az elszámolás után visszakap némi pénzt. Mások viszont fölöslegesen nem óhajtanak a szükséges minimumnál többet előlegezni a házkezelőnek, havonta a lehető legkisebb összeget fizetik, és évente egyszer ráfizetnek. Ebből kifolyólag az elszámolások között nagy különbségek lehetnek. Ráadásul, az egyes családoknak nem egyforma a fogyasztásuk. Van, aki télen jobban fűtött, több vizet fogyasztott, mások spóroltak.

Többféle elszámolás

A lakástulajdonosokról szóló törvény nem írja elő az elszámolás pontos formáját, ezért ahány lakáskezelő, annyiféle elszámolás létezhet. Mindenesetre, a dokumentumnak átláthatónak és mindenki számára érthetőnek kell lennie. Nyilvánvalóvá kell belőle válnia, a lakástulajdonos pontosan mikor milyen összeget utalt át a házkezelőségnek, és minden egyes tétel mellett fel kell tüntetni a kifizetett havi előleget, valamint a házra és a konkrét lakásra vonatkozó tényleges fogyasztást. Az elszámolás 10-nél is több tételt tartalmaz, melyeket tanácsos lépésről lépésre ellenőrizni.

Közös helyiségek

Az elszámolás magába foglalja a ház, a lakás és a közös helyiségek fenntartásával összefüggő kiadásokat, a közös helyiségek világításának a díját, a lift működési költségeit és a szemétszállítási díjakat, a lakáskezelőségnek fizetett illetéket. A lakástulajdonosok által igénybe vett egyéb szolgáltatásokat – például a hó eltakarítását, a közös helyiségek takarítását stb. – az azokat biztosító cégektől kapott számlák alapján kell dokumentálni. Az egész ház fenntartásával és kezelésével összefüggő számos szolgáltatás költségeit szétosztják az egyes lakások között vagy a vonatkozó törvény által, vagy a lakógyűlésen elfogadott módszer alapján – például a lakások száma, alapterülete, az ott élő személyek száma szerint. A lakáskezelő az elszámolás részeként tájékoztat az előző évi tevékenységéről is, a gazdálkodásáról, a közös helyiségek állapotáról és a ház fenntartását érintő összes dologról, köztük a tető, a falak, a homlokzat, a belső helyiségek, a kazán, a liftek, a közös helyiségek, a bicikli- és kocsitárolók, a hálózatok és a tűzvédelmi berendezések állapotáról. Ezek az információk nélkülözhetetlenek bizonyos döntések meghozásakor, például a panelház költségvetésével, a javítási alapba fizetendő tételekkel, bizonyos javítások megrendelésével kapcsolatban.

Felújítási alap

Az éves elszámolásból pontos képet kell kapni arról, mennyi pénz folyt a felújítási alapba, abból mennyit és mire költöttek. Pozitív egyenleg esetén az alapban maradt összeget nem adják vissza, az alapban marad, és a következő évben lehet belőle meríteni. Az üzemeltetési, karbantartási és javítási alapba a lakók a tulajdonrészük nagyságától függően fizetnek. Ha a lakás rendelkezik balkonnal, loggiával vagy terasszal, a társtulajdonrészbe beleszámítják ennek a felületnek a 25%-át is, ugyanis az alapból ezeknek a javítási költségeit is fedezik. Ha létezik valamilyen hitel, a jelentésben azt is fel kell tüntetni, eddig a lakók mennyit térítettek.

Távhőszolgáltatás

Az egyik legfontosabb tétel a távhőszolgáltatás, amely általában a költségek harmadát teszi ki. A lakók főleg a fűtéssel és a meleg víz előállításával összefüggő költségeket szokták reklamálni, ami együttesen a kiadások 60%-a. A távhőszolgáltatás árának a kiszámításánál a lakás alapterületét, és – ha a fűtőtestekre fel vannak szerelve a mérőberendezések – az egyes lakások valós fogyasztását veszik alapul. Hogy e két tételt milyen arányban kell figyelembe venni, arról a törvény nem szól. Az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) ajánlása szerint az alapterületet figyelembe vevő tételnek 60%-osnak kellene lennie, és a fennmaradó rész juthat a valós fogyasztásra. Ha a lakóházban a radiátorokra még nem szereltek fel mérőket, csak a lakás alapterületét veszik figyelembe. A kedvezőtlen fekvésű lakások esetében az ár kiszámításánál egy koefficienst alkalmaznak, vagyis az árat például 0,80-nal vagy 0,93-mal szorozzák be. Ennek a nagyságáról a lakógyűlés dönt. Ha valaki nem teszi lehetővé a vízórák vagy a radiátorokra szerelt mérők leolvasását, a lakáskezelő megbüntetheti. A szankciókat ugyancsak a lakógyűlés szokta jóváhagyni – általában az egész házban megállapított átlagár másfélszerese szokott lenni.

Érdekes

Fontos határidők:

  • Május 31. – az elszámolását eddig kell megkapni.
  • Június 30. – eddig lehet reklamálni, illetve aki valamilyen okból május 31. után kapja meg az elszámolást, a kézhezvételtől számított 30 nap áll a rendelkezésére. A házkezelőnek ugyancsak 30 napon belül kell reagálnia a reklamációra.
  • Július 31. – túlfizetés esetén a házkezelő legkésőbb eddig viszszaadja a pénzt. Az esetleges hátralékot ugyancsak az elszámolás kézhezvételétől számított 60 napon belül kell átutalni.

Vízfogyasztás

Sok lakástulajdonos nem akarja elhinni, hogy valóban annyi vizet fogyasztott, amennyi az elszámolásban szerepel. Csak kevesen tudják ellenőrizni a fix és változó költségek helyességét, a teljesítményszabályozót és a mért vízmennyiséget. Ha a koefficiens magasabb 1,2-nél, ellenőrizni kell, hogy nem szivárog-e a víz, nem romlott-e el a vízóra, valaki a házból nem lop-e tőlünk vizet. Meghibásodás, vízszivárgás esetén ki kell deríteni, a víz a csatornahálózatból vagy azon kívül szivárog-e. Meg kell kérni a vízszolgáltatót, hogy ellenőrizze, javítsa meg a csöveket. Ellenőrizzük, a mosógép jól van-e bekötve!

Problémás szomszédok

Akadnak másokon élősködő lakók, akik a szomszédoktól lopnak internetet, vizet, áramot, vagy például a hulladék elszállításáért és szeparálásáért számlázott díjon akarnak spórolni úgy, hogy kevesebb személyt jelentenek be a lakásba. A modern technológiákat azonban nem tudják becsapni. Rádiótechnológia segítségével a vízórákból begyűjtött adatok és azok rendszeres, interneten keresztüli figyelése, elemzése alapján pontosan kimutatható, az egyes lakásokban év közben hogyan alakult a vízfogyasztás – ebből le lehet vonni a megfelelő következtetéseket, és a házkezelőségnek ez segíthet leleplezni az elszámolásban levő hibákat. Általában a bérbe adott lakásoknál fordul elő, hogy hivatalosan kevesebb személy van bejelentve, mint ahány tényleg ott lakik.

Május 31.

Az elszámolást a lakáskezelőknek május 31-éig kell eljuttatniuk a lakástulajdonosokhoz. Van, ahol a lakóbizalmi szokta átvenni a dokumentumokat a házkezelőtől, és személyesen elviszi a lakóknak. Máshol ajánlott levélben küldik szét. A koronavírus-járvány miatt most lakógyűléseket sem lehet tartani, és az elszámolásokat is postai úton juttatják el, így – bár a lakáskezelő május végéig feladja – sokan feltehetően csak június elején vehetik kézbe.

Érdekes

Ha valamelyik számlázott tétel gyanús, reklamáljunk!

 

Kételyek esetén a rezsiköltségek éves elszámolását érdemes összehasonlítani a tavalyival, esetleg a szomszédokéval. Ha valami gyanús, ne féljünk reklamálni!
 

Az előlegek összegét a lakáskezelő az előző év alapján szokta meghatározni. Ha a háztartásban nem történtek változások, nem módosult az ott élők száma, nem szabadna túlságosan nagy hátraléknak vagy túlfizetésnek keletkeznie. Ugyanakkor, ezt jelentősen befolyásolhatja az energiaárak és a szolgáltatások árainak az évközi alakulása. Ha valamelyik számlázott tétel gyanús, a kézhezvételtől számított 30 napon belül lehet reklamálni. A lakáskezelőnek is ennyi ideje van, hogy reagáljon. Előfordulhat, hogy a lakáskezelő a költségek kiszámítása során nem a megegyezett módszert alkalmazta. Oda kell figyelni, hogy a lakás területe négyzetméterekben pontosan van-e kifejezve, és valóban annyi személy él-e ott, ahány a papíron szerepel. Van, ahol a lakók megállapodása alapján bizonyos közös költségek – szemétdíj, takarítás – szétosztásakor a kutyákat is figyelembe veszik. A lakáskezelő számára nem okozhat problémát megmagyarázni, milyen módszer szerint osztotta szét a költségeket, fel kell tudnia mutatni a szükséges számlákat, a szolgáltatókkal kötött szerződéseket, melyek alapján keletkeztek a vitatott költségek. Minden lakástulajdonosnak jogában áll betekintenie a társasházával összefüggő összes dokumentumba.

 

Ha nem tetszik a hátralék összege, okvetlenül reklamáljunk, de a kiszámlázott összeget ettől függetlenül a meghatározott időn belül ki kell fizetni. Ellenkező esetben az alaptartozás a büntetőkamatokkal tovább duzzadhat. Ha elismerik a reklamációt, az esetleges különbözetet utólag visszaadják.

Hol lehet reklamálni?

1. Házkezelőség, szövetkezet, a lakástulajdonosok szövetsége

Az írásos panaszt az éves elszámolás kézhezvételétől számított 30 napon belül kell eljuttatni, és ők is 30 napon belül reagálnak.

2. Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI)

Ellenőrzi az elszámolás formális jegyeit, hogy a költségek elosztásakor betartották-e a megegyezett módszert. Elég saját szavakkal megfogalmazott levelet írni, csatolni kell az elszámolás másolatát. A SOI nem avatkozik a lakástulajdonosok és a házkezelő közötti konfliktusokba (szavazásokba, a felújítási alappal kapcsolatos gazdálkodásba stb.), ilyen esetekben a bíróság dönthet.

3. Állami Energiafelügyelet (Štátna energetická inšpekcia)

A panaszt a házkezelő székhelye szerint illetékes felügyelőségnél kell benyújtani.

4. Árszabályozási Hivatal

Ha fennáll a gyanú, hogy a távfűtésért többet fizet, mint amennyi a maximálisan kiszabható ár, az ÚRSO-nál lehet panaszt emelni.

5. Bíróság

Aki a panaszával nem járt sikerrel a házkezelőnél, utána bírósághoz fordulhat.

(sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?