Leclerc megköszönte a tavalyi évet Vettelnek

Sebastian Vettel

Megköszönte a csapattársakként együtt töltött tavalyi idényt a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelnek Charles Leclerc, a Forma-1-es Ferrari monacói versenyzője.

A 22 éves pilóta a Twitteren címzett bejegyzést 32 esztendős márkatársához, miután a maranellói istálló kedd reggel bejelentette, hogy Vettel nem hosszabbít szerződést, és az év végén távozik.

"Soha nem tanultam még annyit, mint akkor, amikor Te voltál a csapattársam" - írta Leclerc. Hozzátette, "hatalmas büszkeség" volt számára a német versenyzővel egy istállónál szerepelni.

"Voltak feszült pillanataink a pályán, köztük jók, és olyanok is, amelyek nem úgy végződtek, ahogyan mindketten szerettük volna, de mindig tiszteltük egymást, még ha ez kívülről nem is volt érzékelhető" - fogalmazott Leclerc, akinek az érkezése a szakértők egy része szerint megpecsételte Vettel sorsát.

A monacói tehetség 2018-ban a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben, tavaly pedig már a Ferrarinál versenyzett, és a szezon végére a fontosabb statisztikai mutatókban felülmúlta rutinosabb és idősebb csapattársát.

Leclerc 2019-ben több futamot nyert, mint Vettel (2-1), több pontot szerzett (264-240), több alkalommal indulhatott az első rajthelyről (7-2), többször állt dobogón (10-9), és többször volt az övé a leggyorsabb kör is (4-2). A Ferrari a monacói pilótával 2024-ig szerződést hosszabbított, Vettellel pedig hosszasan zajlott az egyeztetés, sajtóértesülések szerint mindkét fél folytatni szerette volna a közös munkát, de a megállapodás időtartamában nem volt egyetértés.

A Red Bull-lal négy világbajnoki címet bezsebelő német versenyző öt idény alatt 14 futamgyőzelmet aratott a Ferrari színeiben, és az összetett pontversenyben két második hely volt a legjobb eredménye, 2017-ben és 2018-ban. Az előző szezonban Vettel csak ötödik volt a rangsorban, és ha most a visszavonulás mellett dönt, vagy nem szerződik más csapathoz 2021-re, akkor 1990 után ismét előfordulhat, hogy nem lesz német versenyző a Forma-1-es mezőnyben.

A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 1991-es bemutatkozása óta eltelt csaknem 30 esztendőben mindig szerepelt legalább egy német pilóta az autósport elitkategóriájának aktuális idényében, a rekord pedig 2010-ben volt, abban az esztendőben heten, Schumacher és Vettel, valamint Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Timo Glock, Adrian Sutil és Nick Heidfeld képviselték Németországot.

Az F1 idei szezonja a koronavírus-járvány miatt még nem kezdődhetett el, a tervezett rajtra július elején kerülhet sor Ausztriában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?