Növekszik az ápolók foglalkoztatottsága az Európai Unióban

koronavírus

Az Európai Unió (EU) tagországainak egészségügyi rendszereiben 4,45 millió nővér, asszisztens és szülésznő dolgozott 2019-ben, mintegy félmillióval többen, mint 2012-ben – derült ki az Európai Unió luxembourgi székhelyű statisztikai hivatalának kedden közzétett jelentéséből.

Az Eurostat az ápolók nemzetközi napja alkalmából készített beszámolója szerint a teljes foglalkoztatású nővérek és szülésznők aránya tavaly 2,2 százalék volt az unióban.

A legtöbb ápolónőt Németországban alkalmazták, arányuk 3,4 százalék volt. Németországot Finnország (3 százalék), majd Belgium (2,9 százalék) és Írország (2,8 százalék) követte.

Ezzel szemben az EU 27 tagállamából 11-ben az ápolók és szülésznők aránya az ország teljes foglalkoztatásában 1,5 százalék, vagy annál kevesebb volt. A legalacsonyabb részesedést, 1,1 százalék Bulgáriában jegyezték fel, amelyet Lettország és Luxemburg (1,2 százalék), Észtország, Ciprus és Magyarország (1,3 százalék) követett, majd Görögország és Lengyelország (1,4 százalék), valamint Spanyolország, Portugália és Románia (1,5 százalék) következett.

Számszerűen Németországban megközelítőleg 1,5 millió nővér és szülésznő dolgozott tavaly, amely az ilyen területen foglakoztatott uniós alkalmazottak egyharmadának (33 százalék) felel meg. Ápolókat magas számban Franciaországban (656 ezer), valamint Olaszországban (411 ezer) alkalmaztak még.

A 2012 és 2019 közötti időszakban a nővérek foglalkoztatottságának aránya a teljes munkaerőpiacon relatív értelemben a leginkább Máltán (+0,7 százalék) növekedett, amelyet Horvátország és Portugália (+0,5 százalék) követett. Ezzel szemben Írországban 0,6 százalékkal, Luxemburgban 0,5 százalékkal és Bulgáriában 0,3 százalékkal kevesebb ápoló dolgozott tavaly, mint hét évvel korábban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?