Főleg a fiatalokat veszélyezteti az agyhártyagyulladás

Jön az influenzaszezon – érdemes oltást kérni

Szlovákiában évente 25-55-en betegszenek meg a Neisseria meningitidis baktérium által, s körülbelül minden tizedik beteg meghal. Ez a baktérium leggyakrabban a serdülőket és a kisgyermekeket veszélyezteti.

Gyors lefolyású betegségről van szó, ami segítség nélkül halálos is lehet vagy súlyos következményei lehetnek. Ha nincs rendkívüli helyzet, mint amilyen a karantén, akkor a gyerekek és a fiatalok idejük nagy részét csoportokban, osztályban, kollégiumban töltik, szabadidejükben szakkörökbe, táborokba járnak. Fokozza a veszélyt, ha a fiatalok immunrendszere gyenge.

A szervezet összeomlik

Kezdetben nehezen ismerhető fel. Erős fejfájással kezdődik, amit magas láz, hányás, görcsök és eszméletvesztés egészít ki. Gyakorlatilag 24-48 órával az első tünetek megjelenése után a szervezet teljesen ös?szeomlik. Jellemző tünete a tarkómerevség is. A kis erek elpattanása miatt a testen pirosaslilás foltok jelennek meg. Ha a beavatkozás gyors, a beteg azonnal antibiotikumot kap, 5-8 napon belül felépül, a fájdalom és a görcsök elmúlnak. A betegség azonban vérmérgezéssé fajulhat, vagy súlyos egészségkárosodás következhet be.

Nem mindenki betegszik meg

A súlyos betegséget okozó Neisseria meningitidis baktérium nyállal vagy felköhögött váladékkal való érintkezéssel terjed. „Az emberek 1-15 százaléka baktériumhordozó lehet, de problémát csak az érzékenyeknek okoz” – mondta Mária Avdičová epidemiológus. Veszélyben vannak még a dohányosok, a vírusfertőzésben szenvedők, a klubok, bárok, vendéglők gyakori látogatói, az utazók, a kollégiumok lakói.

Fontos az idő

„A serdülők 25 százalékának mikroflórájában jelen van a baktérium, de viselkedésük miatt ez az arány 70 százalék is lehet” – figyelmeztetett dr. Karol Králinský professzor, a besztercebányai egyetemi kórház gyermekklinikájának főorvosa. Az esetek többségében olyan baktériumtörzsről van szó, amely a szokásos légúti betegség tünetein kívül mást nem okoz, és az egészséges szervezet könnyen legyőzi. Amikor azonban a baktérium a véráramba kerül, az súlyos betegséget – vérmérgezést vagy agyhártya-gyulladást – okoz. Lappangási ideje 2-10 nap, erős fejfájás, láz és hányás jellemzi. A beteg fényérzékeny és nem tud tájékozódni, a váll merevvé válik, a végtagok hidegek, hidegrázás és légszomj jelentkezik. Ilyenkor azonnal orvost kell hívni. A testen kiütések, véraláfutások jelennek meg, 
főleg a mellkason és a végtagon, ami bőrelhalást okozhat. „Gyors lefolyású, halálos a betegség. Csakis az azonnali diagnosztika és a komplex kezelés segít, amit néhány órán belül meg kell kapnia a betegnek” – mondta Králinský professzor.
A betegek 10-15 százaléka nem éli túl a fertőzést, s akiknek szerencséjük van és meggyógyulnak, azoknak öt százaléka agyi vagy halláskárosodást szenved, vagy amputálni kell a végtagját.

Van ellene védőoltás

Több országban a meningokokkusz elleni oltás a nemzeti oltási program része. Néhány országban (Nagy Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Csehország) az egészségbiztosítók fizetik a gyerekeknek és a serdülőknek, így kollektív immunitás jön létre a népesség nem beoltott részében is. Szlovákiában nem kötelező az oltás, a biztosítók nem térítik meg a szérum költségeit, de bizonyos összeggel hozzájárulnak.

Az esetek többségében olyan baktériumtörzsről van szó, amely a szokásos légúti betegség tünetein kívül mást nem okoz...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?