Új időpontot ne telefonon, hanem e-mailben kérjenek a daganatos betegek

Március közepén kellett volna éves ellenőrzésre mennem a pozsonyi onkológiai intézetbe, de közbejött a karantén. Néhány nappal az időpont előtt felhívtak, hogy ne menjek sehova, maradjak otthon. Több kivizsgálásra is volt azon a napon beutalóm. Most tanácstalan vagyok, nem tudom, mit tegyek. Már többször próbáltam a kezelőorvosomat felhívni telefonon, de soha nem sikerült kapcsolatot teremteni vele. Attól félek, hogy kifutok az időből, valamit elmulasztok, amiből később baj lehet” – mondta kétségbeesetten egyik telefonáló olvasónk.

Mivel sokan szembesülhetnek hasonló problémával, megpróbáltunk utánajárni, hogy mi a teendő ilyen helyzetben.

Ők a legveszélyeztetettebbek

Először az egészségügyi minisztériumnál érdeklődtünk. Amint azt Zuzana Eliášová szóvivőtől megtudtuk, több intézkedést is hoztak arról, hogyan működjenek az egészségügyi intézmények a Covid-19-járvány idején. „A daganatos betegeket érintő útmutatások különösen fontosak, hiszen mint ismeretes, az ő immunrendszerük általában gyenge, nagyon fogékonyak a fertőzésekre, tehát védeni kell őket. Ezért kellett már a karantén kihirdetésekor minden ellenőrző kivizsgálást elnapolni. Természetesen ez nem vonatkozott a diagnosztizálásra és a kezelésre, ugyanis ebben az esetben a halasztás ronthatná a beteg egészségi állapotát. A járvány idején is fontos, hogy minden olyan kivizsgálást elvégezzenek, ami a betegség korai felismerését segíti, beleértve a szükséges műtéti eljárásokat és gyógymódokat” – mondta a minisztériumi szóvivő.

„Aki csokoládét eszik, annak tornáznia is kell – ez a világegyetem egyik legalapvetőbb szabálya.” Carole Matthews

Nehéz kapcsolatot teremteni...
 
Mindebből logikusan következik, hogy csak az ellenőrző kivizsgálásokat lehetett elhalasztani. Amint olvasónk is mondta, most az 
új időpont megszerzése okoz gondot főleg annak, aki nem a fővárosban lakik.

A halasztás azért is indokolt volt, mert az egészségügyi intézmények – így a Nemzeti Onkológiai Intézet is – szigorú higiéniai intézkedéséket vezettek be, s akiknél ez lehetséges volt, a műtétet és egyéb beavatkozást is más időpontra tették. Természetesen a betervezett és éppen folyó kemoterápiát és sugárterápiát nem szakították meg. 

Ha nem sikerül

„A daganatos betegeknek azt javasoljuk, hogy próbáljanak kapcsolatba lépni kezelőorvosukkal, aki telefonon vagy e-mailben adh at új időpontot az esedékes rendszeres ellenőrzésre. Megjegyzem, ezekben a napokban nagyon sokan hívják intézetünket, így telefonvonalaink nagyon terheltek. Megtörténhet, hogy többszöri próbálkozás után sem sikerül elérni a kezelőorvost. Ezért inkább az e-mailen keresztüli kommunikációt javasoljuk. A Nemzeti Onkológiai Intézet honlapján – https:// www.nou.sk/kontaktujte-nas-ajmailom – minden orvos címét megtalálják. Írjanak a kezelőorvosnak, így kérjenek új időpontot” – ajánlotta Patrícia Kubicová, az intézet szóvivője.
 
A daganatos betegeket érintő útmutatások különösen fontosak, hiszen mint ismeretes, az ő immunrendszerük általában gyenge, őket jobban kell védeni.

Érdekes

Még mielőtt belépne az intézetbe

A koronavírus-járvány idején a Nemzeti Onkológiai Intézetben is rendkívüli intézkedések vannak érvényben. Tudni kell, hogy a kivizsgálásra berendelt beteget legfeljebb egy személy kísérheti el, ő is csak rendkívüli esetben. Neki is kötelezően át kell esnie a szigorú ellenőrzésen. Ha a kérdőív kitöltése után sem utal semmi a vírusfertőzésre, ha nincs hőemelkedése és légúti betegségre utaló tünete, a kísérő a kijáratnál lévő külön helyiségben megvárhatja a beteget, miután elvégezték a tervezett kivizsgálást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?