Obama szerint katasztrofális Trump járványkezelése

Egy bíró felfüggeszttette Obama bevándorlásügyi rendeleteinek végrehajtását

Barack Obama, az Egyesült Államok előző elnöke bírálta a koronavírus-járvány kezelését – jelentette több amerikai médium is szombaton.

A CNN hírtelevízió az Obama-kormányzat három volt tagjára hivatkozva jelentette, hogy pénteken éjjel a volt elnök telekonferenciát tartott a kormányzatának dolgozó egykori munkatársaival – mintegy háromezer emberrel –, és miközben arra sürgette híveit, hogy zárkózzanak fel Joe Biden várható elnökjelölt mögött a november 3-i választáson, bírálta a járvány jelenlegi kezelését. Azt állította, hogy a Fehér Ház válasza a koronavírus terjedésére „kaotikus”.

A mintegy félórás beszélgetésben Obama azt fejtegette, hogy a választáson a demokrata párti híveknek „olyan hosszú távú jelenség ellen kell felvenniük a harcot, amelyet az önzés, a törzsi gondolkodás, a megosztottság és mások ellenségként kezelése jellemez”. Úgy vélekedett, ezek az okok magyarázzák a globális egészségügyi válságra adott amerikai válasz „vérszegény” és „vacak” voltát.

Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője közleményben reagált Obama kirohanására, amelyben leszögezte: „Trump elnök válasza a koronavírusra példa nélkül álló, és életek millióit mentette meg”.

Obama reagált az igazságügyi minisztérium e héten született döntésére, amelynek értelmében visszavonják a vádat Michael Flynn, a Trump-kormányzat első nemzetbiztonsági tanácsadója ellen. William Barr tárcavezető döntéséről úgy vélekedett, hogy ezzel „veszélybe került a jogállamiság az Egyesült Államokban”.

A volt elnök egyben bejelentette, hogy korábbi álláspontjával ellentétben teljes erőbedobással részt vesz a választási kampányban.

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy hivatali idejük lezárta után az amerikai elnökök általában tartózkodni szoktak utódjuk bírálatától,  és nem vesznek aktívan részt a politikai életben sem. Ez így volt George W. Bush, Bill Clinton, Ronald Reagan és a korábbi amerikai elnökök esetében is. Más kommentárok arra mutatnak rá, hogy a Flynn elleni vádak visszavonásakor Donald Trump elnök jelezte: újabb dokumentumokat hoznak majd nyilvánosságra, amelyből az derülhet ki, hogy Obama és egykori kormányzata részese volt a Flynn elleni feltételezhetően törvénytelen eljárásnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?