Elérte a Mariana-árok fenekét az orosz Vityjaz automata mélytengeri merülőszerkezet

Mariana-árok

Lemerült a Mariana-árok fenekére a Vityjaz-D orosz, személyzet nélküli, automatizált mélytengeri merülőkészülék, a fasizmus feletti győzelem 75. évfordulójának tiszteletére - közölte az Perspektivikus Kutatások Alapja (FPI) szombaton az Interfax hírügynökséggel.

A térképészeti felvételek készítésére és mintavételre alkalmazható Vityjaz moszkvai idő szerint péntek 22 óra 43 perckor érte el az árok fenekét, ahol három órán át tartózkodott. Műszerei 10 028 méter mélységet jeleztek.

Az FPI szerint ez a világ első teljesen autonóm, személyzet nélküli készüléke, amely elérte a világóceán legmélyebb pontját. Igor Koroljov ellentengernagy, az orosz Csendes-óceáni flotta parancsnok-helyettese kijelentette, hogy a Vityjaz a tengerekben bárhol képes feladatokat végrehajtani.

Az Interfax háttéranyaga szerint a tudományos célokra szánt mélytengeri készülék kidolgozása 2017 decemberében kezdődött el. Annak a Vityjaznak az emlékére nevezték el, amely több mint két évtizeden át a szovjet tudományos kutatóflotta zászlóshajója volt.

Az FPI rámutatott, hogy a korábban a Mariana-árok mélyére lemerülő Kaiko és Nereus búvárszerkezettől eltérően a Vtityjaz teljes mértékben önjáró. A vezérlésében alkalmazott mesterséges intelligencia segítségével képes egyebek között önállóan kikerülni az útjába kerülő akadályokat, megtalálni a kiutat a korlátozott térből és más intellektuális feladatok megoldására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?