GALÉRIA: Fehéroroszországban a koronavírus ellenére nagyszabású katonai parádét rendeztek

Alekszandr Lukasenka

A mai nehézségek nem hasonlíthatók össze a második világháború alatt történt tragédiákkal - hangoztatta a fasizmus felett aratott győzelem 75. évfordulója  alkalmából elmondott televíziós üzenetében Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki szombaton részt vett a Covid-19-járvány ellenére is megrendezett minszki katonai díszszemlén.

Lukasenka hangsúlyozta, hogy Fehéroroszág számára, amely az arányokat tekintve a legsúlyosabb emberveszteségeket szenvedte el a második világháborúban, még a gondolat is "megengedhetetlen", hogy ne ünnepelje meg a győzelem napját.  Mint mondta, a volt Szovjetunió területén megtartott egytelen parádéval az összes szovjet katonáról megemlékeznek "aki a világot megmentette a nácizmustól".

"Vérkötelékeink örökké összekötnek bennünket a testvéri népekkel, amelyekkel apáink és nagyapáink megállították a 20. század katasztrófáját" - mondta.

A parádén, amelyet Lukasenka egyenruhában tekintett meg, mintegy 3 ezer katona, 150 korabeli és korszerű katonai jármű, valamint 36 helikopter és repülőgép vett részt.  A veteránok portréival való felvonulást, a Halhatatlan Ezred elnevezésű demonstrációt idén Fehéroroszországban is elhalasztották. A minszki Győzelem terén azonban koncertet rendeznek majd, este pedig hétperces tűzijátékot lesz.

A Fehéroroszországot bő negyedszázada kormányzó Lukasenka korábban azt hangoztatta, hogy oroszágában egyetlen ember sem fog meghalni a koronavírustól, és

a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegetette.

A belarusz elnök "pszichózisnak" minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19.

Fehéroroszországban a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint több mint 20 ezer fertőzöttet és 121 halottat tartanak számon.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?