Gyerekek és a világháború

ss

A győzelem napján egészen más hangsúlyt kapnak a második világháborús filmek, amelyekből az utóbbi napokban a Szlovák Televízió is vetített néhányat, köztük a Ballada a katonáról címűt, és a kihagyhatatlan Tarkovszkij-opuszt, az Iván gyerekkorát.

A világégésről a háború után született alkotások a nagy honvédő háború hőseinek áldozatát mutatták be, egyben az otthon maradottak fájdalmát, amelyet a frontról haza nem tért, elhunyt hozzátartozóik, szeretteik iránt éreztek. A magyar filmek közül talán a legismertebb a Budapesti tavasz, benne azzal a képsorral, amelyben a szovjet tankok begördülnek Budapestre, ahol mindenki örömujjongással fogadja a felszabadítókat. „Megjelent a Szabadság!” – kiabálja egy fiatal rikkancs lány, aki megszólít egy férfit, mert összekeveri kedvesével, akit hazavár. E „téves” találkozásban benne van a háború kisembert sújtó minden fájdalma. 

A háború borzalmait elbeszélő szovjet mozgóképek sorából a Ballada a katonáról és a Szállnak a darvak Moszkva felett felkavaró alkotás. Sajátos szemszögből és nem sematikusan nyúlnak a háborús témához, azt mélyen emberi történeten keresztül ábrázolják, s nem a fronton aratott győzelmeket és a hősies helytállás mintaképét állítják a középpontba. Mindkettő nagy elismerést vívott ki nemzetközi szinten, bizonyára a cannes-i fesztiválon elért sikereknek is köszönhetően.

Ezekben nincs jelen erősen a műfajban általánosan alkalmazott, az át- és beleélést, valamint a közösségvállalás érzését elősegítő heroikus pátosz. Időtállók azok a filmek lettek inkább, amelyek felülnézetből, akár szatirikus vagy vígjátéki elemeket alkalmazva meséltek el háborús történetet. Ennek remek példája a Tizedes meg a többiek című mozi, amely a mai napig az egyik legjobb magyar vígjáték. De az eseményektől időben távolodva születtek alkotások történelmi kalandfilm műfajban is, mint a saját korában nagy népszerűséget elért A négy páncélos és a kutya.

Erős vonalat képeznek a sorsfilmek, köztük olyan magyar alkotásokkal, mint Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Oscar-jelölt műve, a Jób lázadása vagy Szántó Erika Elysiuma – a sorból azért ezt a kettőt emeltük ki, mert középpontjukban gyerek áll, az alkotók nagyrészt az ő szemszögéből láttatják az általuk jobbára felfoghatatlan borzalmakat. 

A Jób lázadásában egy idős zsidó házaspár 1943-ban elhatározza, hogy egy keresztény kisfiút fogad örökbe. Lackót, akire szeretnék ráhagyni majd mindazt, amit hitben, emberségben, anyagi javakban egész életükön át gyűjtöttek. Amikor a csendőrök deportálják a nevelőszülőket, és elbúcsúznak Lackótól, miközben semmit sem fednek fel előtte, a kisfiú kétségbeesve fut a szekerek után.

Az Elysium egy budapesti zsidó kisfiú sorsát követi nyomon. Különleges táborba szállítják, ahol fasiszta orvosok ikrekkel és jó képességű gyermekekkel végeznek kísérleteket. A film torokszorító, emlékezetes pillanata az, amikor a kisfiú megajándékozza német orvosát, mielőtt a gázkamrába terelnék társaival együtt. 

Roberto Benigni más hangnemben mesél el egy apa-fia történetet Az élet szép című mozijában. Az apa, hogy túlélhesse a borzalmakat, és hogy fiát minél jobban megkímélje, azt találja ki, hogy az egész, ami a koncentrációs táborban körülveszi őket, tulajdonképpen egy nagy játék: a rabok a versenyzők és az őrök a játékvezetők.

Václav Marhoul cseh rendező A festett madár című filmjében a háború első heteiben indul el egy fiú egy távoli faluba egy rokonához, hogy túlélje a borzalmas időket. A rokon hamarosan meghal, a kiskamasz magára marad, a következő négy évben pedig, amíg faluról falura vándorol, hol befogadják, hol elkergetik, hol megalázzák, hol bántalmazzák. 

dddd

Hasonló témájú a német–francia–lengyel Fuss, fiú! című kegyetlenségekkel teli dráma. Főhőse egy nyolcéves kisfiú, aki 1942-ben menekül el a varsói gettóból. Hogy egyedül is túlélje a háború borzalmait, előbb az erdőben próbál boldogulni, majd egy lengyel farmon keres menedéket. Elképesztő az a rengeteg bántás, amit e két film gyerekhősei átélnek, és még elképesztőbb, hogy a felnőttek milyen embertelenül bánnak velük, amire még a háborús viszonyok sem mentség. 

Nem kevésbé elborzasztó a tizennégy éves Köves Gyuri története sem Koltai Lajos Sorstalanság című filmjében, mely a Nobel-díjas Kertész Imre regénye alapján készült. A fiút egy reggel leszállítják a buszról. Nem sokkal később már Auschwitz felé tart vele a vonat.

Születtek filmek, amelyek a német gyerekek szemével és sorsán keresztül láttatják a második világháborút, illetve a holokausztot. Ilyen A könyvtolvaj, amelyet narrátorként a halál mesél el. Egy kislány nevelőszülőkhöz kerül, s velük együtt megment egy zsidó fiút. És ilyen A csíkos pizsamás fiú. Főhőse a koncentrációs tábor vezetőjének nyolcéves kisfia. Összebarátkozik egy táborban élő zsidó kisfiúval úgy, hogy egyikük kívül, másikuk belül van a kerítésen. A német fiú aztán beszökik a táborba… E két utóbbi filmhez irodalmi bestseller szolgált alapul.

Van olyan klasszikus magyar film, amelyből musical is készült. Radványi Géza minden idők legjobb 12 magyar alkotása között szereplő Valahol Európában című munkája, amely a második világháború kóborló gyermek árváiról szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?