Sugarloaf: új alapokra helyezett jubileumi év

ll

Idén huszonöt éves a Sugarloaf. A zenekar tagjai ünnepelni akartak, együtt 
a rajongókkal, de az ünneplés tolódik. Új alapokra helyezték a munkát, és próbálják kihozni a maximumot az adott helyzetből. A Sugarloaf alapító-frontemberével, Tóth Szabi gitárossal beszélgettünk.

Milyen lelkiállapotban vagytok mostanság?
Gyorsan alkalmazkodtunk a megváltozott körülményekhez. Az a baj, hogy még mindig nem látjuk a végét. Egyre valószínűbb, hogy a főszezonnak is búcsút mondhatunk, hiszen egymás után törlik a nyári fesztiválokat. Az eszem azt mondatja velem, ez a legjobb döntés, jó, hogy az emberek felelősségteljesen állnak hozzá a járványhoz, de közben a szívem megszakad. Próbálom tartalmasan eltölteni az időt. Bevezettem az állandó gyakorlást és testmozgást. Pár órát gitározok, zongorázok, utána gimnasztikázok bent a lakásban, hogy a test is megkapja, ami neki jár.

Megfogalmaztál egy levelet, amelyet a rádiók zenei szerkesztőinek, a koncertszervezőknek és a zeneszerető közönségnek címeztél.
A lényege, hogy legyünk szolidárisak egymással. A zene mindenki életében jelen van. Ez az iparág most hatalmas bajba került. Mi, zenészek nem pénzt kérünk, hanem joviális hozzáállást. A rádiósok úgy tudnak segíteni, ha minél több magyar dalt szerkesztenek be az adásba. Szélesíteni kellene a spektrumot. Ez pozitív visszaigazolás lenne a szakmának. Ha megkapnánk a kívánt felületet, beindulnának az öngerjesztő folyamatok. Például, ha újra lesznek koncertek, több ember előtt léphetnek fel azok, akiket eddig nem vagy alig ismert a közönség. A koncertezés adja a fő bevételi forrásunkat. Ehhez jönnek még a jogdíjak, a lemezeladás, de ez már nem akkora összeg, hogy egy soktagú formáció megélhessen belőle. A koncertszervezőket arra kérem, hogy a fellépéseiket a járvány miatt visszamondó nemzetközi előadók, együttesek helyére magyarokat hívjanak meg. A zenekedvelők, akiknek van lehetőségük rá, vegyenek CD-ket. Vagy hallgassanak zenét a hivatalos platformokon, és ne csak a rádióból ismert dalokat, hanem egész lemezeket is. Fedezzenek fel új előadókat, zenekarokat. Mi pedig vállaljuk, hogy tartjuk bennük a lelket, elsősorban a zenénkkel pozitív érzéseket és gondolatokat gerjesztünk. A tavaly májusban megjelent Sputnik című CD-nk áprilisi és májusi bevételét az egészségügyben dolgozóknak ajánljuk fel.


Gyakran halljuk, hogy a zenészek között nagy a rivalizálás. A mostani helyzet valamelyest összekovácsolta a zenésztársadalmat?
Hetek óta elszigetelten élünk, a zenésztársaimon kívül személyesen senkivel sem találkoztam. De azt tapasztalom, hogy a járvány kicsit közelebb hozta egymáshoz az embereket, minket, zenészeket is. Figyelünk arra, mi történik a többiekkel, gyakrabban osztjuk meg a szociális hálókon egymás tartalmait, üzeneteit. Valami elindult, és ez örömteli.


Ti is beálltatok a sorba, karanténkoncertet adtatok a Maradj Otthon! Fesztivál keretében.
Ez csak részben igaz, nem a megszokott sorba álltunk be. A legtöbb énekes és együttes ugyanis egy szál akusztikus gitáron vagy minimál hangszerelésben szólaltatja meg a repertoárját. Mi igazi rock and roll bulit csaptunk. A rajongók már ki vannak éhezve az ilyen fellépésekre. Műszakilag is kihívás volt a koncert, mivel négy különböző helyszínen zenéltünk, Simonyi Zádor dobosunk például a Vajdaságból jelentkezett be. Ezt kellett összhangba hozni. A fellépés megtekinthető az interneten. Néhány nappal később az A38-as hajón léptünk fel, ez hamarosan látható lesz az M2 Petőfi TV-n. Furcsa volt üres teremben zenélni…

Ha nem lenne a koronavírus-járvány, most arról beszélgetnénk, hogyan ünnepli meg a Sugarloaf a negyedszázados jubileumát.
Mi innovatív zenekar vagyunk, folyamatosan újulunk, előre tekintünk. Az évforduló persze kíván némi összegzést. Tervezünk egy válogatásalbumot, amelyen a legsikeresebb dalaink újragondolva, új hangszerelésben szólalnának meg, Muri Enikő énekesnőnk mellé néhány duettpartnert is hívnánk. Még tavaly elkezdtük szervezni a jubileumi turnét, amely az év végén egy nagy koncerttel csúcsosodott volna ki. Szimfonikus kísérettel is szeretnénk megszólaltatni néhány slágerünket. Ezeket a terveinket most jegeljük, de ha eljön az idő, belevágunk a megvalósításukba. Ha véget ér ez a borzalmas időszak, dupla apropónk lesz az ünneplésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?