Lassan halad a csatornázás Nyékvárkonyon

Nyékvárkony
Nyékvárkony |

Számos sikertelen pályázat után a napokban kezdetét vette a csatornahálózat kiépítésének második szakasza Nyékvárkonyban. Pénzhiány miatt azonban a folytatás bizonytalan. 

Többször próbálta előteremteni a csatornahálózat megépítéséhez szükséges pénzösszeget a csallóközi település. Végleges megoldást a mai napig nem sikerült találniuk, annak ellenére sem, hogy 2015-től rendszeresen reagálnak az európai uniós, illetve a Környezetvédelmi Alap által kiírt pályázatokra.

A környezetvédelmi minisztérium elutasítása után a község igyekezett más utat találni a beruházás megvalósítására. Ekkor kezdtek tárgyalásokat a Nyugat-szlovákiai Vízművek nyitrai központjával.

„A csatornahálózat megépítését tizenegy építkezési szakaszra osztottuk fel, mivelhogy tizenegy átemelő állomásra van szükség Nyékvárkonyon. Az első két szakasz megépítésről szóló szerződést 2018 júniusában írtuk alá. E szerint a vízművek átvállalja az építkezés költségét, kiépíti és a jövőben üzemeltetni fogja a csatornahálózatot. A szerződés másik része arról szól, hogy a vízművek átveszi a már meglévő ivóvízhálózatot is, melynek kiépítése 30 évvel ezelőtt kezdődött el és a közelmúltban fejeződött be”

– magyarázza az aktuális állapotokat Fazekas István, Nyékvárkony polgármestere.

A csatornahálózat első fázisa már megépült, a második fázis némi késéssel a közelmúltban elkezdődött. A további szakaszok megépítéséről egyelőre nincs szó, ezt a Nyugat-szlovákiai Vízművek pénzhiánnyal indokolja. 

Tavaly a Környezetvédelmi Alapnál a község ismét pályázott a hálózat további kilenc szakaszának megvalósítására, a környezetvédelmi tárca pénzhiányra hivatkozva nem támogatta a projekteket. 

Jelenleg a második szakasz épül a Forrád lakópark mentén, ahol közel 200 lakóház már eleve a fő vezetékre való csatlakozásokkal épült fel. Annak ellenére, hogy a tizenegy szakaszból csupán egy készült el, az előre megépült csatlakozásoknak hála a község egynegyede már közművesítve van, csak a fővezetékek hiányoznak. Az önkormányzat azonban nem adja fel, tovább folytatódnak a tárgyalások a Nyugat-szlovákiai Vízművekkel is és továbbra is figyelemmel kísérik a Környezetvédelmi Alap felhívásait. Elgondolkodtató azonban, hogy a Bős–Nyékvárkony vonalon elterülő Szlovákia legnagyobb ivóvízkészlete, amely egészen Trencsénig látja el a településeket ivóvízzel, nem érdemel annyi figyelmet, hogy esetleg kiemelt fontossággal kezeljék a csatornahálózat kiépítését, vagyis hogy a szennyvizet ellenőrzött módon vezessék el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?