Túljelentkezés több városi iskolában

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely, Somorja |

Nagy a túljelentkezés két dunaszerdahelyi magyar alapiskolában. Somorján is több lehet idén az elsős. A városi iskolákba íratott gyerekek mintegy harmada a környező falvakból érkezik.

Sikerrel vették az online beiratkozás jelentette akadályokat a pedagógusok és a szülők. Az igazgatók azonban felemás érzésekkel számoltak be a beiratkozási eredményekről. A városi iskolák kapacitása véges, a falusi kisiskolákból viszont hiányoznak a diákok. Dunaszerdahelyen a Vámbéry Ármin Alapiskolába 115, a Szabó Gyula Alapiskolába 94, a Kodály Zoltán Alapiskolába 34 leendő elsőst írattak be a szülők – olvasható a város hírportálján. A Somorjai Corvin Mátyás Alapiskolában 71 elsős ülne az iskolapadba szeptemberben, a Tejfalui Alapiskolába 20 gyereket írattak be – tájékoztatott honlapján az önkormányzat. A nagy érdeklődés ellenére is legfeljebb 3 új osztályt nyitnak az iskolák az új tanévben.

Online beíratás

A koronavírus-járvány lassításáért hozott intézkedések miatt idén először online íratták be a leendő elsősöket az alapiskolákba. „Így lényegesen kevesebb munkával járt a beiratkozás, kompatibilis rendszerekben dolgoztunk. Azokkal a szülőkkel sem kerültünk személyes kapcsolatba, akik nem az interneten keresztül jelentkeztek, nekik az iskola bejáratánál kihelyeztük a kérvényeket, majd a kitöltött nyomtatványt bedobhatták a postaládánkba” – nyilatkozta Nagy Árpád, a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola igazgatója. Masszi János, a Vámbéry Ármin Alapiskola igazgatója is osztotta a véleményét, de hiányolta a szülők, gyermekek és pedagógusok személyes találkozóját. „Egy szakmai csapat szokta várni a leendő elsősöket és szüleiket, de most ez elmaradt, és félő, hogy később ebből gond adódhat, például az iskolaérettséggel kapcsolatban” – véli Masszi János.

Óriási túljelentkezés

Mindkét alapiskolában 3-3 osztályt tudnak nyitni szeptemberben, a beíratott diákok létszáma azonban jócskán meghaladja a kapacitást. A Vámbéry Ármin és a Szabó Gyula Alapiskolában is legfeljebb 66 kis elsős kezdheti meg a következő tanévet. „Mindig öröm számunkra, hogy ekkora igény van a munkánkra, de szomorú tény, hogy pár jelentkezőt el kell utasítani. Előnyben részesítjük a vonzáskörzetünkbe tartozókat, és azokat a diákokat, akiknek a testvérük is hozzánk jár” – mondta Masszi János. „Egyre több diák jelentkezik hozzánk, de nem versengünk a nagy számokért. Mivel véges az iskola befogadóképessége, a beiratkozási eredmények láttán az egyik szemem sírt, a másik nevetett” – folytatta Nagy Árpád.

Új osztály a tanáriban

Az elmúlt 9 évben 6 új osztályt alakítottak ki a Vámbéryben, már a tantestületi helyén is iskolapadok vannak, és ha így folytatódik a helyzet, akkor elképzelhető, hogy a Szabó Gyula Alapiskolában is hasonló átalakításokat kell megvalósítani. Nagy Árpád közölte, hogy a kényszerszünet alatt már egy új osztállyal bővítették a keretet – egy műhely és egy raktár átalakításával hamarosan itt is tanulhatnak a gyerekek, de a tendenciát figyelve ez sem lesz sokáig elég. „A kapacitásunk teljes határán vagyunk, nem tudunk több gyereket felvenni” – tette hozzá Nagy Árpád, utalva arra, hogy az ötödik évfolyamban is bővül az iskola létszáma, most 3 osztálynyi negyedikes tanulójuk van, akikhez szeptemberben további egy tucat diák érkezik. Így már csak a tantestületi teremben marad hely a gyerekeknek. Az igazgató abban bízik, néhány jelentkezőt meggyőzhetnek arról, hogy a jelenleg alacsony létszámú Keleti lakótelepi kihelyezett osztályokban kezdje a tanévet. Itt két osztálya van az iskolának, de egyelőre csak 5 jelentkező van, pedig további 7 is elférne a teremben. Öt diákkal viszont nem tudják elkezdeni a tanévet.

Somorján is telt ház van

A Corvin Mátyás Alapiskolába 71 gyereket írattak be. Mészáros Péter igazgató elmondta, hogy a halasztáskérelmek miatt pont 3 osztállyal, vagyis 66 gyerekkel indulhat szeptemberben az első évfolyam. Az iskolából kérdőívet küldtek a szülőknek, azok kitöltésével és visszaküldésével jelezhették, hogy az intézménybe íratják a gyermeküket.

Harmaduk falusi

Az igazgatóktól megtudtuk, hogy a beíratott gyerekek mintegy harmada nem az adott városból, hanem a környékbeli falvakból származik. „Örülünk, hogy a szülők bennünket választanak, de ez által halálra vannak ítélve a kisiskolák, ahonnan hiányzik a gyerek, én pedig nem tudom felvenni” – jellemezte a faramuci helyzetet Nagy Árpád. Masszi János rámutatott arra, hogy lehet, azzal menthetik meg a falusi kisiskolát, ha a telítettség miatt nem tudják felvenni a diákot. Az igazgatók egyetértenek abban, hogy helyben kellene fenntartani az intézményeket, de az is érthető szempont, ha a szülő a munkahelye miatt választja a városi iskolát. „Természetesen örülünk annak, ha a szülők bennünket választanak, de ennek ára nem a falusi iskolák leépítése kell, hogy legyen” – szögezte le Mészáros Péter igazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?