A belügyminiszter szerint alaptalanok az ombudsman aggodalmai

Roman Mikulec
Pozsony |

Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter biztosította Mária Patakyová ombudsmant afelől, hogy az alapvető emberi jogok lehetséges megsértése miatti aggodalmai a kötelező állami karanténnal összefüggésben alaptalanok. Ezt a tárcavezető a szerdai sajtótájékoztatóján jelentette ki Patakyová nyílt levelére reagálva. A miniszter személyes találkozóra hívta az ombudsmant.

Mikulec elmondta: tisztában van vele, hogy az állami karantén nem egy kellemes élmény. Hangsúlyozta viszont, hogy rendkívül hatékony intézkedésről van szó, hiszen a karanténközpontokban sok pozitív esetre derül fény. A miniszter utalt rá, hogy többek között ennek az intézkedésnek köszönhető az is, hogy Szlovákiában a legalacsonyabb a fertőzöttek és a halálesetek száma. Hozzátette: a központokban folyamatosan nyomon követik a helyzet alakulását, és a lehetőségekhez mérten igyekeznek teljesíteni a hazaszállítottak igényeit, kéréseit.

Robert Gucký, az Országos Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztályának igazgatóhelyettese elmondta: az emberek minden szükséges információt megtalálnak a belügyminisztérium és a közegészségügyi hivatal honlapján. A karantén alóli kivételek listáját a rendőrség weboldalán is közzétették. Az érdeklődők a belügyi tárcához fordulhatnak esetleges kérdéseikkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?