Több autót törnek fel, kevesebbet lopnak el

rend
Pozsony |

Megnőtt a kocsifeltörések száma az első negyedévben – derül ki a rendőrségi statisztikákból. Idén márciusban csaknem 20-szal több ilyen bűncselekményről szerzett tudomást a rendőrség, mint tavaly ugyanekkor. Összességében azonban kevesebb bűncselekmény történt az idei első negyedévben, mint 2019 ugyanezen időszakában.

2020 első negyedévében összesen 15 819 bűncselekményről szerzett tudomást a rendőrség, ezzel szemben 2019 ugyanezen időszakában már 16 606 bűncselekményt tartottak számon. Idén egyelőre kevesebb kiskorú által elkövetett törvénysértésről tud a rendőrség: 2020 első negyedévében 193 ilyen esetet azonosítottak, tavaly márciusban ez a szám 220 volt. Tavaly márciusig egyébként a bűncselekmények 57%-át tárták fel, az idei első negyedévben pedig 53%-ukat.

 

Vagyon ellen
A két év első negyedévét vizsgálva megállapítható, hogy januárban történt a legtöbb bűntény, és mindkét időszakban a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma a legkimagaslóbb. Tavaly az év első három hónapjában 5512, idén ugyanezen időszakban 5373 ilyen bűntény történt. 2020-ban egyelőre Pozsony megye vezet, ahol 1291 ilyen jellegű törvénysértést jegyeztek be. Itt az esetek 30%-át tárták fel. A legkevesebb vagyon elleni bűncselekményről Kassa megyében szereztek tudomást a rendőrök, szám szerint 938-ról. Ott 49%-os a felderítettségi arány.

Az erkölcsi bűncselekmények számában kicsi az eltérés a két időszakot vizsgálva. Az ebbe a kategóriába tartozó bűntettekből, mint a nemi erőszak vagy az emberkereskedelem, idén öttel történt kevesebb, mint 2019 első negyedévében. Összesen tehát 313 ebbe a csoportba eső bűncselekményről beszélhetünk idáig. Ebből a legtöbbet Kassa megyében jelentették, ahol az esetek 35%-ára sikerült fényt deríteni. A legkevesebb ilyen jellegű törvénysértés Zsolna megyében történt. Itt a bűncselekmények 48%-át tárták fel.

Több a feltörés
Összehasonlítva 2019 első negyed- évével, idén megugrott a kocsifeltörések száma. Eddig összesen 464 ilyen esetről szerzett tudomást a rendőrség, tavaly március végéig pedig 381 esetet jelentettek be. A növekedés azonban nem állítható egyértelműen párhuzamba a március közepe óta érvényes óvintézkedésekkel: a rendőrség már januárban is több kocsifeltörést tartott nyilván, mint 2019 januárjában. Idén februárban és márciusban is 156 autót törtek fel, míg tavaly februárban 126, márciusban pedig 138 feltörés történt. 

Érdekesség, hogy az autófeltörések felderítettsége ugyan eddig növekvő tendenciát mutat, március végére azonban így is az esetek csupán 11%-át tárták fel. A legtöbb feltörést, 210-et Pozsony megyében jelentették, és csupán az esetek 4%-át oldotta meg a rendőrség. A két időszakot összevetve az is megállapítható, hogy az év első három hónapjában visszaesett az autó- és motorlopások száma. 2019 első negyedévében 327 lopás történt, míg idén március végéig 267. A nyomozók azonban ezen a téren eddig sikeresebbnek bizonyultak, mint a feltörések terén: a lopások 51%-át derítették fel március végéig. 2019 hasonló időszakában ez az arány 47% volt. A legtöbb lopás szintén Pozsony megyében történt, ezeknek 25%-át tárták fel a rendőrök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?