Jakubisko munkával ünnepelte születésnapját

dd

 Az ikonikus szlovák filmrendező, Juraj Jakubisko munkával ünnepelte 
a születésnapját. Stúdióban dolgozik, legújabb, már leforgatott munkája, a Holle anyó és a két világ című mesefilmjéhez készülnek 
a látványos trükkök. 

Jakubisko a napokban töltötte be 82. évét, ám ünneplésre egyelőre nincs sok ideje, ugyanis a kialakult járványügyi helyzet ellenére, amikor a filmforgatások zöme leállt, ő stúdióba vonult, és a mesefilmjéhez készült trükkfelvételek tökéletesítésén, illetve véglegesítésén dolgozik – közölte sajtóhírben a filmet forgalmazó Bontonfilm. 
„A születésnapi ünneplés most másodlagos számomra. Annak az ünneplésnek az örömére várok igazán, amely a Holle anyó és a két világ premierjéhez kapcsolódik majd – nyilatkozta életjubileuma alkalmából Juraj Jakubisko. – Bár a koronavírus okozta helyzet a film befejezési munkálatait is kellemetlenül érintette, továbbra is folytatjuk a munkát, és közelítünk a célhoz. Az utómunkálatokat jócskán megnehezíti, hogy vén fejjel belevágtam a számítógépes trükkök alkalmazásába” – mondta.
A számítógépes trükkök fokozott alkalmazásával – elmondása szerint – az a célja, hogy az új Holle anyóval a mozinézők fiatal, a különféle vizuális effektekhez szokott nemzedékét is meg tudja szólítani. Vagyis hogy ne csak azok számára legyen az új mesefilm valamiféle nosztalgikus kapcsolódás okán vonzó, akik az eredeti Holle anyót látták. 
„Az eredeti Holle anyó ebben az évben pontosan harmincöt éves lesz. Az új film az új nézők és az új nemzedék számára más hozzáállást, új filmkészítési szemléletet igényel” – mondta Jakubisko. 
Ami azt jelenti, hogy a történet megjelenítését nem lehet azokkal a filmkészítési eljárásokkal továbbvinni, amelyek harmincöt éve  álltak rendelkezésre. A digitális technikák adta lehetőségek kihasználására egy különlegességet említett példaként a rendező: a jelenlegi filmtechnológiai eljárásoknak köszönhetően a mostani történetben újraéledhet az eredeti Holle anyó, az azóta elhunyt Giulietta Masina képében. 
Az új produkció ugyanis az 1985-ben mozikba került legendás Holle anyó című szlovák, német és olasz koprodukcióban készült karácsonyi mesefilm szabad folytatása. Az eredeti mesében, melyen három nemzedék nőtt fel Szlovákiában, a címszerepet, vagyis Holle anyót az olasz 
Giulietta Masina alakította. 
A mese szabad folytatásában, a Holle anyó és a két világban (Perinbaba a dva svety) újra megjelennek a korábbi filmből megismert figurák. A Holle anyó és a két világ álmot jelenít meg az álomban, egy történetbe ágyazva bont ki egy másik történetet. Juraj Jakubisko ezzel a kettős létezéssel arra utal, hogy a valós életben is mindig két világ, két lehetőség kínálkozik számunkra, és nekünk megvan a módunk arra, hogy válasszunk közülük. Ez megmagyarázza az új film címét is. 
A Jakubisko által harmincöt éve forgatott mesében Holle anyó megmenti a kis Jakubot, s a hó birodalmából együtt rázzák a havat hozó dunyhát. Jakub Holle anyó varázsgömbjén át figyeli a kis Alžbetka cseperedését. Az új történet hőse Lukáš, Jakub és Alžbetka fia elindul szerencsét próbálni, remélve, hogy eljut az általa megálmodott világba, és ott megtalálja élete nagy szerelmét. Kalandozásai során gyakran érkezik útkereszteződéshez, ahol nehéz döntést kell hoznia, azt, melyik elágazáson induljon tovább. Minden egyes választás, akár jó, akár rossz, megváltoztatja a fiú életét. Lukáš hűséges kísérője és segítője egy kutya lesz. Veszélyeket, buktatókat és mágikus eseményeket is megél Lukáš, akinek jótéteményei mellett tévedései is vannak. Holle anyó azonban mindvégig  őrködik felette, és lehetőséget ad neki, hogy helyrehozza, ha elront valamit. 
Juraj Jakubisko Dušan Hanákkal együtt a hatvanas évek csehszlovák új hullámának kiemelkedő egyénisége. Hanák erős szociális érzékkel a kisemberi egzisztenciákat és kapcsolatrendszereket emelte középpontba a változó idő és a társadalmi kapcsolódás függvényében, aránylag klasszikus narrációval jelenítve meg történeteit. Jakubiskót a képzőművészet iránt is kifinomult stílusérzéke, valamint egyedi mozgókép-alkotási látásmódja, poétikája, nem utolsósorban extravagáns történeteinek intellektuális előadásmódja tette különlegessé a szlovák filmművészet palettáján. Juraj Jakubisko bátor filmeket csinált, olyan témákhoz nyúlt, amelyek nem igazodtak diktált trendekhez, és ezeket szabad, asszociatív vizuális kifejezési eszközökkel és formában tálalta. Nem véletlen, hogy Federico Fellini is elismerte és kiemelten értékelte Jakubisko munkásságát. De a világ különböző pontjáról származó 90 díj is mozgóképes munkásságának az elismerése. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?