Átengedik a magyar határon az érettségiző diákokat

Átengedik a magyar határon az érettségiző diákokat
Komárom |

A határok lezárása a munkavállalók mellett a diákok életét is megnehezítette. Elsősorban az idén érettségizők aggódhattak azért, hogyan vizsgáznak le a járvány alatt.

Április közepén egy elkeseredett levelet kapott a szerkesztőségünk. A párkányi Kovács Melinda leírta a dél-komáromi Kempelen Szakképző és Kollégiumba járó lányának esetét, akit a lezárt határok miatt az a veszély fenyegetett, hogy nem tud majd rendesen időpontban vagy egyáltalán leérettségizni. Az érintett osztályba két másik szlovákiai magyar diák is jár, így nem voltak egyedül a problémával.

Magyarország lépett

Kiss Ilona, a dél-komáromi tanintézmény igazgatója lapunkat arról tájékoztatta, hogy az állami rendelkezésekkel összhangban végül jelentették a szlovákiai magyar érettségizők adatait az illetékes szerveknek, így azok május 4-én rendben elkezdhetik az érettségi vizsgájukat, annak időtartama alatt pedig az iskola kollégiumában lakhatnak. Az igazgató állítja, nem is aggódott amiatt, hogy az állam végül ne rendezné az iskolájukban záróvizsgát tevő határon túli diákok helyzetét. A magyarországi Operatív Törzs legutóbbi, április 29-ei sajtótájékoztatóján ismét megerősítették, hogy zöldet kaptak a külföldről érettségizni érkező diákok, a határőrző szervek beengedik őket az ország területére, illetve Magyarországon mentesülnek a 14 napos karantén alól. Ugyanakkor az érintett országokkal még folynak a tárgyalások arról, hogy a lakóhelyükre visszatérő diákoknak végül karanténba kell-e vonulniuk.

Lesz-e szlovák karantén?

Egyelőre még nem teljesen világos, hogy milyen eljárás vár a hazatérő érettségizőkre. Egyes szülők a komáromi határátkelőhely szlovákiai oldalán szolgálatot teljesítő hivatalos személyektől azt az információt kapták, hogy az érintett diákoknak a visszatérést követően nem kell az állami karanténközpontokba vonulniuk, elegendő, ha otthon maradnak az előírt 14 napra. Párkányban ezzel szemben Kovács Melindának az átkelőhelyet ellenőrző rendőrök azt a tájékoztatást adták, hogy visszatéréskor a diákoknak negatív tesztet kell felmutatniuk, vagy bevonulnak az állami karanténközpontba, amely alól csak akkor mentesülnek, ha a belügytől, illetve az egészségügyi tárcától felmentést kérnek. Ha megkapják, akkor elegendő lesz a kéthetes házi karantén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?