Április végéig tart az alapiskolai elsősök beíratása

beiratkozás
Hegyéte, Kisudvarnok, Hodos, Pinkekarcsa |

Nem könnyű a Dunaszerdahelyi járás kisiskoláinak helyzete, hiszen sok szülő a munkahelye miatt is a városi iskola mellett dönt. Akadnak kivételek is.

A város közelsége mindig hatással van az iskolaválasztásra, különböző érvek szólhatnak mellette, de gyakori az a jelenség is, hogy a dunaszerdahelyi lakosok a környező községek kisiskoláiba járatják a gyerekeiket. Ők fontosnak tartják az alacsony létszámú osztályokat, a kellemes környezetet és az oktatás családias hangulatát. 

„Iskolánk közösségi oldalára és honlapjára is feltöltöttünk minden közérdekű információt, a szükséges űrlapokat és az elérhetőségemet is megadtam. Eddig öten érdeklődtek, de bízom benne, hogy még további kisdiákok is érkeznek. Bár az iskola és óvoda egy épületben van, sajnos nem törvényszerű, hogy valamennyi nagycsoportos óvodás itt lesz elsős. Öt negyedikesünk búcsúzik, remélem, legalább ennyi elsősünk lesz”

– nyilatkozta Varga Róbert, a hegyétei iskola igazgatója. Több szülő is jelezte, szívesen eljönnének az iskola nyílt napjára, ez azonban a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A kisudvarnoki iskolában 12 gyereket várnak az első osztályba, a beiratkozás még tart. „Ha a gyermek augusztus végéig betölti a hatodik életévét, iskolaköteles, de ha a szülő a pszichológussal egyetértésben úgy dönt, hogy inkább halasztanak egy évet, ennek sincs semmi akadálya. Most elég, ha a szülő kéri a halasztást, a teszteléseket pedig később végzik el. Minden elektronikus formában történik, ha valaki ragaszkodik a személyes találkozáshoz, ezt is meg tudjuk oldani. Betartva az óvintézkedéseket találkozunk a szülőkkel” – magyarázta Bukta Varga Tünde, a kisudvarnoki alapiskola igazgatója.

Hodosban is gyerekek nélkül lehet beíratni a leendő elsősöket. Suska Szilvia igazgató írásos tájékoztatást adott minden érintett családnak, a beiratkozással kapcsolatos dokumentációt telefonos egyeztetés után elektronikusan és személyesen is megkaphatják. Április 30-ig kell visszajuttatni a kitöltött dokumentumokat. Eddig három leendő elsőst írattak be, de mivel új lakók is vannak a településen, ez a szám emelkedni fog. Az iskolahalasztással kapcsolatos teendőkkel kapcsolatban itt is pontos tájékoztatást kapnak a szülők. 

A pinkekarcsai elsősök szüleinek két nyilatkozatot juttatott el a helyi alapiskola. Eddig tizenöt helyi iskolaköteles gyermekből tizenhármat írattak be az iskolába – tudtuk meg Nagy Zsuzsanna igazgatónőtől. Elmondta azt is, hogy ebből két szülő halasztást kért a gyermekének, erre természetesen a későbbi tesztelés és orvosi ajánlás mellett van lehetőség. A beiratkozás április végével lezárul, de az iskolák többsége később is fogadja a szülőket és a kicsiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?