Már tudja, mi az amaxofóbia

Miro Jaroš

A szlovákiai gyerekek kedvenc énekese, Miro Jaroš sokáig nem tudta, mit jelent ez a kifejezés, pedig szenvedett tőle.

Évekig félt volánhoz ülni, autót vezetni. Sokan ismerik ezt az érzést. Spanyol tanulmányok szerint állítólag másfél millió ember szenved ettől a problémától, amely nagyobb részben (1 millió) a nőkre jellemző. Az amaxofóbia irracionális félelmet jelent az autóvezetéstől. 14 tünetet okoz azoknak, akik már attól is rettegnek, ha csak rágondolnak a vezetésre.

A 42 éves énekes még 2004ben szerzett jogosítványt, de nem vezetett, mindig talált kifogást, hogy miért nem ül a volán mögé. Meggyőzte magát arról, hogy így a helyesebb. Úgy gondolta, művészként elég szórakozott, s nem tud odafigyelni a vezetésre. Ha úton van, akkor is máson jár az esze, s ezzel nemcsak magát, hanem másokat is veszélybe sodorhat. Családja, barátai, ismerősei nem próbálták rábeszélni, inkább támogatták, mondván, milyen önkritikus, milyen jó, hogy tekintettel van másokra. Énekesként nagyon hiányzott neki az autó, vett is, de azt a munkatársai használták, lévén hogy hiába próbált oktató mellett felkészülni a biztonságos közlekedésre, nem sikerült. Pedig három gyakorlás után az oktató biztatta, hogy most már vezessen egyedül, mert egy dolog hiányzik neki, a gyakorlat. Hiába próbálkozott, mindig úgy érezte, hibát követett el, visszatért a félelme, s nem ült többé autóba. Ilyenkor kitűnő gépkocsivezetőkkel vette magát körül. Jó másfél évtized telt el azóta, hogy megszerezte a jogosítványt, s végre legyőzte a félelmét. Ma már örül, ha volán mögé ülhet. Persze, nem ment segítség nélkül. Barátnője, aki a fóbiák gyógyításának szakembere, vezette rá a helyes útra.

Először is meg kellett értenie félelmének lényegét, azt, hogy hogyan is alakult ki. Különböző módszerekkel közösen rájöttek, hogy gyökereit a gyerekkorban kell keresni. Az énekes szülei nem engedhették meg maguknak, hogy autót vegyenek, ráadásul az édesanyjától folyton azt hallotta, hogy a gépkocsi mennyire veszélyes, ezért jobb, ha csak a jómódúak vásárolnak. Addig-addig hajtogatta ezt az édesanyja, míg elhitte, sőt az autótól félelem alakult ki benne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?