Elhagyta a kórházat az utolsó fertőzött páciens Vuhanban

koronavírus

Gyógyultan távozott a kórházból az utolsó SARS-CoV-2 vírussal megfertőződött beteg a közép-kínai Vuhanban – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.

Hupej tartomány székhelyén, ahol az új koronavírus a tavalyi év végén elsőként felbukkant, összesen 50 333, a vírus által okozott Covid-19 nevű betegségben szenvedő pácienst regisztráltak, közülük 3869-en haltak meg.

A tartomány területén jelenleg még 572 panaszmentes vírushordozót tartanak orvosi megfigyelés alatt.

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hupejben vasárnapig a járvány mérséklődésének köszönhetően immár 266 turisztikai látványosságot, vagyis a tartományban található látogatóhelyek több mint 60 százalékát nyitották újra. A május 1-e alkalmából tartott ötnapos munkaszünet idején csupán a nyílt téren található látványosságok látogathatóak, az egyes intézmények napi befogadóképességük 30 százalékát engedhetik csak belépni, az érdeklődőknek pedig előzetesen kell foglalniuk jegyet.

A január végén vesztegzár alá helyezett, majd egészében április lején megnyitott tartományban a járvány a gazdaság különböző szektorai mellett az élet egyéb területein is számos problémát hagyott maga után. A Hszinhua a helyi hatóságok szombati közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy a tartomány minden városában és prefektúrájában pszichológiai tanácsadást nyújtó telefonos segélyszolgálatot hoznak létre, hogy segítsenek az ott élőknek feldolgozni a járvány által okozott traumát.

Kínában a járvány góca az utóbbi hetekben Hupejből Hejlungcsiang tartományba helyeződött át, miután az ország északkeleti határvidékén fekvő tartományba nagy létszámban érkeztek fertőzöttek a szomszédos Oroszországból. A Kína szárazföldi részén szombaton azonosított 11 újabb Covid-19-es beteg közül hatan fertőződtek meg belföldön: öten Hejlungcsiangban, és egy ember a dél-kínai Kuangtung tartományban. Hejlungcsiangban jelenleg 411 fertőzött beteget kezelnek, míg Kína második legtöbb páciensét – 76 embert, – a közvetlenül mellette fekvő, illetve Oroszországgal szintén határos Belső-Mongólia Autonóm Területen látják el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?