Pozitív tesztek a nagymegyeri szociális otthonban

Dunaszerdahely
Nagymegyer, Dunaszerdahely, Somorja |

Pozitív lett a nagymegyeri Szociális Szolgáltatások Központja két lakójának a koronavírustesztje. Az alkalmazottak között nincs fertőzött.

A nagymegyeri intézmény valamennyi lakóján és alkalmazottján elvégezték a tesztet. A dunaszerdahelyi idősotthon alkalmazottjait már megvizsgálták, Somorján még csak készülnek a tesztelésre.

Két pozitív tesztű lakó
Bohuš Kubišt, a nagymegyeri központ igazgatóját is meglepte, hogy két lakójuknál pozitív eredményt mutatott a vizsgálat. Az intézmény vezetése saját kezdeményezéséből kérte az ötvenkilenc lakó és a huszonkét alkalmazott tesztelését. „Megszólítottuk a Dunaszerdahelyi Járási Regionális Közegészségügyi Hivatalt, akik nagyon szolgálatkészek voltak. Az alkalmazottak közül mindenkinek negatív lett a tesztje, nagyon meglepődtünk, amikor kiderült, hogy két lakónk fertőzött” – nyilatkozta az igazgató. Bohuš Kubištól megtudtuk, hogy az 59 és 72 éves kliens utoljára február közepén járt orvosnál, nem jelentkeztek náluk a megbetegedés tünetei. Az otthonban március elejétől szigorú intézkedéseket vezettek be, lezárták a központot, a két fertőzött környezetében élők között is minimális volt az orvoslátogatás. A közegészségügyi hivatallal közösen próbálják kideríteni, hogyan fertőződhetett meg a két lakó. A központban két épületben gondoskodnak a lakókról, most az egyiket – amelyikben a két fertőzött él – karantén alá helyezték. Az igazgató kiemelte, hogy igyekeznek mindent megtenni a gondozottak, és az alkalmazottak egészségének védelméért, de eddig javarészt csak magukra számíthattak. „Márciusban külföldről vásároltunk maszkokat az alkalmazottaknak, csak nemrég kaptunk néhány védőeszközt, a többit magunknak kellett beszerezniˮ – folytatta Bohuš Kubiš. Hétfőn újra elvégzik a koronavírustesztet a két kliensen.

Nincs fertőzött
A napokban a dunaszerdahelyi idősotthon alkalmazottjait is letesztelték, mindannyian negatív eredményt produkáltak. Pongrácz Kálmán igazgató közölte, a lakók izolálva vannak, ezért is tartja kiemelten fontosnak, hogy a velük kapcsolatba kerülő gondozóknál is kizárhassák a fertőzés jelenlétét. „Óvintézkedések által minimalizáljuk a fertőzés esélyeit. A csomagokat is fertőtlenítjük, és különösen fontos, hogy a beszállítókkal is csak védőfelszerelésben érintkezzenek az alkalmazottak. Karanténhelyiségeket alakítottunk ki azoknak, akik kezelésre szorulnak, vagy orvosnál jártakˮ – beszélt a további óvintézkedésekről Pongrácz Kálmán.

Nem tesztelik a lakókat
Bodó Anna, a Somorja Ambrózia idősotthon igazgatója elmondta, a város gondoskodik az otthon alkalmazottainak teszteléséről, az állam által elrendelt vizsgálatokról egyelőre nincs információjuk. „Ha rajtunk múlik, nem kerül be a vírus az otthonba” – utalt a maximális biztonsági intézkedésekre Bodó Anna. „Jövő héten kerülhet sor az idősotthon dolgozói, a gondozók, valamint a városban élő hajléktalanok tesztelésére. Az idősotthon lakóit egyelőre nem teszteljük, mert aránylag korán lezártuk az intézményt” – tájékoztatott Bauer Edit, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke. A teszteket a városnak kell kifizetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?