Egyelőre színházi hómofisz

ff

A 2019/2020-ban fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő kassai Tháliában sem ilyen szezonvéget vizionáltak, amikor meghirdették a jubileumi évadot.

Öröm az ürömben, hogy a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozások következtében csak egy idei bemutató marad el: Pintér Béla és Darvas Benedek zeneszerző legendás Parasztoperájának e héten lett volna a premierje, de ez már biztosan 2020/2021-re tolódik.
Czajlik József, a színház igazgatója hozzáteszi: azzal, hogy a Pozsonyban frissen végzett Rédli Károly által rendezett Parasztopera, amelyet már próbált a társulat, átkerül a következő évadra, egy új premier biztosan elmarad, a többi bemutató száma és ideje a bevételkiesések, hiányok összegétől függően változhat még.
A direktor tájékoztatása szerint a Thália Színház a tényleges költségvetésének nagyjából 60%-át kapja meg támogatásként a fenntartótól, vagyis Kassa megyétől. Ez az alkalmazottak alapbérére elegendő; továbbra is megkapják, egyelőre nem csökkent a dotáció összege. A kiadások fennmaradó részét – mindazt, ami az előadások létrehozásához és a színház működtetéséhez tartozik – saját bevételekből, egyéb, pályázati forrásokból fedezik. Mivel a színház március 10. óta zárva tart, saját bevételei nincsenek. Most 45 ezer eurós kiesésnél tartanak, becsléseik szerint ez az évad végéig kb. 100 ezer euróig kúszik fel. Czajlik József azt mondja, a kieső bevételt a kiadások csökkentése mellett idővel az elmaradt előadások lejátszásával és új, sikeres produkciók létrehozásával szeretnék pótolni, ennek üteme viszont ma még nem körvonalazható, túl sok az ismeretlen együttható: „A napokban a kormány terveiben felbukkant a június 8-ai dátum mint a színházak újra nyitásának lehetséges időpontja, persze, erősen feltételes módban. Ez már nagyon az évad vége, de nem is feltétlenül a színház közönség előtti megnyitása lebeg a szemünk előtt. Azt gondolom, egyébként is eltelik majd némi idő, míg a nézők visszatérnek a színházba. A júniusi dátumnak abban a vonatkozásban lenne jelentősége, hogy végre bemehetnénk az épületbe – most intézménylátogatási tilalom van érvényben –, elkezdhetnénk a közös munkát, folytathatnánk a próbákat, az új lehetőségek szerint átütemezhetnénk a dolgainkat. Az biztos, hogy ha a korlátozások lényegesen elhúzódnak, csak az egész színházat érintő, nagy változások és átalakítások útján tudunk kilábalni a bajból. Ezzel a forgatókönyvvel viszont ma még senkit sem szeretnék riogatni. Enyhítheti a negatív hatást, ha az állam vagy a fenntartó valamilyen módon a színházakban is kompenzálja a kieső bevételek egy részét. Most például azt vizsgáljuk, vonatkozik-e ránk is a 80 százalékos állami bérkompenzáció, tekintve, hogy azok közé az intézmények közé tartozunk, amelyek a koronavírus miatt kötelesek voltak felfüggeszteni a tevékenységüket.”
 

ff

Az elmúlt hetekben a kassai Thália is olyan rendszerre állt át, mint a többi színház. A színészek otthoni felkészülést folytatnak: a tervezett új előadásokra készülnek szövegtanulással, adatgyűjtéssel, szerepalkotással, emellett régebbi bemutatók szövegeit ismétlik. A műszaki részleg főleg karbantartási munkákat végez. Azok az adminisztratív dolgozók, akik a feladataikat nem tudják hazavinni, egyeztetés alapján, külön-külön jelenhetnek csak meg a munkahelyükön.
A színház a kényszerű távolságtartás idején is igyekszik fenntartani a kapcsolatot a nézőivel: elsősorban régebbi, már nem műsoron levő előadásokat tesz nyilvánossá, emellett létrehozott egy külön oldalt (www. maradjotthon.thaliaszinhaz.sk), 
ahol a társulat tagjai rövid posztokat tesznek közzé, amelyek a kedvenc vagy a helyzethez passzoló versek, mesék, dalok felidézése mellett a „színházi hómofisz” világát is felvillantják. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?