Újabb koronavírus-fertőzöttek az érsekújvári kórházban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Szerdán megkezdték az érsekújvári járásbeli lakosok tesztelését az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet parkolójában elhelye-zett egészségügyi konténerben. 

Az érsekújvári tesztelőhelyen kizárólag Covid-útlevéllel jelentkezhetnek a lakosok, erre olyan módon tehetnek szert, hogy regisztrálnak az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) a honlapján. Az érsekújvári mobil konténerre magyarul és szlovákul is felkerült a tájékoztató tábla. Előzetes időpontot kapnak a tesztelésre érkezők, akiket a konténer ablakánál tesztelnek, de arra is van lehetőség, hogy a személygépkocsi ablakán keresztül történjen meg a mintavétel.

Kellemetlen a törletvétel
A tesztelésen az első fél órában két, korábban már regisztrált lakos vett részt. Az egyik fiatalember nem kívánt nyilatkozni a sajtónak. A tesztelésre érkezők között volt Andrea Fujaszová, aki betegápolóként dolgozik külföldön, és a gondozásra szorulók kérésére végeztette el a vírustesztet. „Kicsit kellemetlen a mintavétel, de mindenképpen szeretném megtartani a munkámat, ehhez arra van szükség, hogy egészséges legyek” – mondta Andrea Fujaszová. 

Újabb fertőzött
Ján Baček, az egészségügyi központ szóvivője arról tájékoztatott, hogy újabb koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak a kórház egyes számú belgyógyászati osztályán, ahonnan korábban már négy egészségügyi dolgozó került házi karanténba, valamennyien tünetmentesek. Három további fertőzöttről is tudomásuk van, a kórház üzemi konyhájának az alkalmazottai. 

Óvatosságra int
Peter Hoppan epidemiológus, a kórház válságstábjának tagja elmondta, továbbra is kerüljék a lakosok a csoportosulást, a boltok, közterületek gyakori látogatását, rendszeresen mossanak kezet, gondosan fertőtlenítsék az arcvédő maszkjukat. 
„A másodiktól a tizennegyedik napig fertőző a koronavírusos beteg, a 6–8. napot tekinthetjük a legintenzívebbnek, ha klinikai tünetei is vannak a betegnek, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kimutatják a tesztek a fertőzést. Léteznek tesztek, melyekkel megállapíthatók a vérben lévő ellenanyagok is, tehát azt is megtudhatjuk, hogy a beteg korábban megfertőződött-e. Az érsekújvári kórház mono-blokkjában egyetlen fertőzöttünk sincs. Az, ami az egyes számú belgyógyászaton történt, azzal magyarázható, hogy az alkalmazottak ki-be járnak, másokkal is találkoznak. Kizárólag vírushordozók, nincsenek klinikai tüneteik, panaszaik. Ugyanez a helyzet az üzemi konyha dolgozóival, senki sem beteg, rendszeresen kommunikálunk velük a házi karanténban. Nagyon szigorú intézkedéseket vezettünk be az egészségügyi központban az egészségügyi dolgozók és a betegek biztonsága érdekében” – mondta Peter Hoppan. 
A központ 7-től 15 óráig tart nyitva, várhatóan napi harminc tesztelést végeznek el a mobil tesztelőben. 

 

Villáminterjú:

Kristína Rogozánová, az Érsekújvári Oktató Kórház és Rendelőintézet klinikai mikrobiológusa

Bárki kérheti a tesztelést Érsekújárban?
Nem, előbb kapcsolatba kell lépnie a lakosnak az Egészségügyi Információk Nem-zeti Központjával, és kitölteni a szükséges online kérdőívet. Amennyiben a központban úgy döntenek, hogy a tesztelés indokolt, ezt követően kaphat tőlünk időpontot a kérelmező.

Hogyan zajlik a tesztelési folyamat? 
A tesztelést úgy végezzük, hogy a Covid-útlevélen lévő kódot beazonosítjuk az adatbázisunkban lévő jelentkező számával. Amennyiben megérkezik a visszaigazolás, hogy a jelentkezési adatok érvényesek, elvégezzük a mintavételt. 

Hogyan értesül a lakos az eredményről?
A betegnek nem kell visszatérnie, elektronikus postán, vagy SMS-ben kapják meg az eredményt negyvennyolc órán belül. A mai mintákat a délutáni órákban viszi át a sofőrünk a pozsonyi nemzeti referenciás központban. Az egészségbiztosító fizeti a tesztelést, de csak azok kaphatnak konkrét időpontot a mi állomásunkon, akiknek engedélyezték a tesztelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?