Az Alkotmánybíróság dönt Kičura sorsáról

18 évesen egy üdülőt is vásárolt Kičura fia
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal ügyésze az Állami Tartalékalap volt vezetőjének, Kajetán Kičurának az őrizetbe vételét indítványozza. Ezzel Jaromír Čižnár főügyész is egyetért, az indítványt így továbbította az Alkotmánybíróságnak, mivel Kičura bíró.

Az Állami Tartalékalap volt vezetője a Csacai (Čadca) Járásbíróság bírója, bár jelenleg nem gyakorolja a hivatását. Ha az Alkotmánybíróság elfogadja Čižnár javaslatát, a Speciális Büntetőbíróság dönt a vizsgálati fogság elrendeléséről.

Kičurát, akit különösen súlyos korrupciós bűncselekmény elkövetésével, kenőpénz elfogadásával és pénzmosással gyanúsítanak, kedden a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) tartóztatta le. A NAKA márciusban indított büntetőeljárást a koronavírus-járvánnyal összefüggő közbeszerzésével és a pozsonyi, Kičurához köthető lakásvásárlásokról szóló információkkal kapcsolatban. A lakásokért Kičura fia, Krištof Kičura 200 ezer eurót fizetett, miközben az ilyen lakások piaci ára ennek a többszöröse. Később kiderült, hogy ugyanabban az épületben a 83 éves Rudolf Kičura, az Állami Tartalékalap volt vezetőjének apja is birtokol lakást. Azóta fény derült arra is, hogy az idős férfi számlájára a védőfelszerelések beszerzése idején 200 ezer eurót utaltak. Az Aktuality.sk információi szerint az összeget az a cég utalta az idős férfinak, amelytől a Kičura által vezetett tartalékalap a védőfelszereléseket beszerezte. (szh, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?