Zenthe 100

looo

Zenthe Ferenc Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze száz éve, 1920. április 24-én született Salgóbányán. Kiemelkedő pozitív figurákat játszott, különleges erővel és furfanggal megáldott népies hősöket formált meg, bölcs, jó észjárású és jó humorú, erős jellemű férfiaknak adott hús-vér alakot. A jót, a követendőt sugározta fiatalon és idős korában egyaránt.

A fiatal Zenthe Ferenc a magyar televíziózás őskorában a képernyőről hódította meg a közönséget. Gyorsan szerzett népszerűségét két ikonikus televíziós sorozatnak köszönhette. Mindkettő megunhatatlan fekete-fehér örökzöld, amelyeket időnként műsorra tűz a közszolgálati televízió, ezért is nőtt fel rajtuk nemzedékek sora. Az egyik a Fekete István regénye alapján készült, az ember és a természet csodálatos harmóniáját ünneplő Tüskevár: Zenthe Ferenc ebben István bácsit, az állami gazdaság elfoglalt, nagy tapasztalatú vezetőjét formálja meg. Ezt azonban megelőzte A Tenkes kapitánya című, az MTV első és sokáig legsikeresebb sorozata. Abszolút hőse a címszereplő kapitány, azaz Eke Máté, akit Zenthe Ferenc a sorozat hangneméhez igazított hitelességgel formált meg. 

A 13 részes történelmi kalandfilmsorozat 1963-ban készült, és 1964-ben vetítette a televízió. Azóta is megunhatatlanul lehet nézni, mert epizódjai magukkal ragadnak a furfangos és csattanós történetekkel, a meglepő fordulatokkal, a mulattató kalandokkal, a remekül eltalált karakterekkel, és az azokat megformáló színészek teljesítményével.

A Tenkes kapitánya, vagyis a Zenthe Ferenc számára országos ismertséget hozó sorozat után több folytatásos tévés produkció következett: a Rózsa Sándor, a már említett Tüskevár, a Princ, a katona, a Bors és végül – amiért csütörtök esténként szinte elnéptelenedtek az utcák: a Szomszédok című teleregény a fiatalok és idősek kedvenc bölcs és joviális Taki bácsijával.

Zenthe Ferenc 1945-től több színház tagja volt: előbb a Pécsi Nemzeti Színházhoz, majd két évad után az akkori győri Kisfaludy Színházhoz, utána pedig a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1952-től haláláig a budapesti Madách Színház színművésze volt, ahol különféle műfajú előadásokban játszott. Még musicalben is: a József és a színes szélesvásznú álomkabát címűben, amelyet 1991-ben mutatottak be. Jákobot alakította benne. 

A salgótarjáni színház, mely Zenthe Ferenc nevét vette fel, a 2020-as évet Zenthe-emlékévnek nyilvánította, és különféle eseményekkel emlékszik névadójára. 
A színháztól térjünk vissza a sorozatokhoz. A magyar rádióhallgatók számára ikonikus adáshoz, a Szabó család című rádiójátékhoz. Ebben Zenthe Ferenc Szabó néni újságíró vejének, Icu férjének, az ikrek apjának kölcsönözte a hangját. 

Moziszerepei közül a legemlékezetesebbet említjük. Az 1983-ban készült, Oscar-díjra is jelölt Jób lázadásában Zenthe Ferenc Jóbot, a módos falusi zsidó embert formálja meg – alakításáért megkapta a Magyar Filmkritikusok Díját. Gyöngyössy Imre és Kabay Barna klasszikusát 2019-ben restaurálták, s a közelmúltban felújított változatban visszatért a magyar mozikba. A Jób lázadása a vidéki magyar zsidóság elhurcolásának történetét beszéli el gyerekszemszögből. Jób és Róza, egy idős zsidó házaspár hét gyermeküket vesztették már el. Elhatározzák, hogy egy keresztény kisfiút fogadnak örökbe. Lackót, akire szeretnék ráhagyni majd mindazt, amit hitben, emberségben, anyagi javakban egész életükön át gyűjtöttek. 1943-at írunk, és Jób már sejti a szomorú véget. Egy évük van, hogy mindenre megtanítsák Lackót. Amikor a csendőrök deportálják a nevelőszülőket, a kisfiú kétségbeesve fut a szekerek után. Nem érti, hogy Jób miért tagadja meg… Ez, a bibliai vonatkozású történetet záró képsor, melyben a néző a holokauszt felfoghatatlan és ábrázolhatatlan borzalmával szembesül, mindörökre beleég az emlékezetbe. Mint ahogy a remek színészi alakítások is: Zenthe Ferencé, Temessy Hédié és Fehér Gáboré. A belülre fájó, néma tekintet, ahogy Jób és Róza a távolodó kocsiról idős, gubbasztó párként nézi az őket szólongató kisfiút, a magyar filmtörténet egyik legmegrázóbb búcsúzása. Látni kell.

 

Zenthe-műsorok a képernyőn

A héten a közmédia több csatornája filmekkel, műsorokkal emlékezik Zenthe Ferenc színművészre.

Minden este Zenthe! szlogennel indít programsorozatot az m3.hu. Több rögzített színpadi előadást is figyelemmel követhet a néző, hogy bepillantást nyerjen a színész sokoldalú színpadi munkásságába. A csatorna által felidézett előadások: Játék a kastélyban restaurált változata, a Szentivánéji álom, az Ezüstlakodalom és A nap, amelyen a pápát elrabolták. Az évtizedek alatt ikonikussá vált televíziós műsorokból, sorozatokból is válogatást kaphatnak a nézők: mások mellett . A Tenkes kapitánya, a Családi kör, a Zsaruvér és csigavér, a Színház az egész is látható az m3.hu kiemelt kínálatában. A nagy magyar színészeket bemutató Mestersége színész című portréműsorból természetesen azt követhetik nyomon a nézők, amelyből Zenthe Ferenc pályáját ismerhetik meg.

Az M5 csatorna pénteken, Zenthe Ferenc születésének napján 20.30-tól tűzi műsorra a 2x2 néha 5 című vígjátékot. 

Az M5-ön is felelevenítik a művész pályáját: szombaton az Örökös Tagság – Zenthe Ferenc című portréfilm kerül képernyőre, majd levetítik A csodadoktor című tévéfilmet.

A Duna TV péntek este 20.30-tól a Szerelem csütörtök című filmet tűzi műsorára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?